Önmagát hibáztatja édesanyja haláláért az M7-esen történt buszbaleset sofőrjének váltótársa. K. János ugyanis azzal lepte meg Gizellát az asszony 70. születésnapja alkalmából, hogy magával vitte őt a horvátországi kiküldetésére.
Megszólalt a túlélő
Édesanyját és váltótársát is ő hívta a horvátországi útra, erről beszélt az a buszsofőr, aki túlélte az M7-esen történt tragikus buszbalesetet. Vasárnap hajnalban 8-an haltak meg, és több mint 40-en sérültek meg, amikor a jármű oldalára borult. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
A fűbe fekve tért magához
„Miért pont én éltem túl? Anyut is én hívtam magammal és váltótársamul Lacit is. Már egyikük sem él. A becsapódás után a fűben fekve tértem magamhoz. Láttam, hogy az ülésem és a busz teljes eleje eltűnt. Nem tudom, hogy élhettem ezt túl” – mondta a Blikknek a férfi.
Nem tudott rajtuk segíteni
Majd így folytatta: „Megláttam a volán mögött Lacit, rögtön tudtam, hogy meghalt. Édesanyám mögötte ült. Ránéztem, és tudtam, hogy anyámon már nem lehet segíteni”
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Gizike nagy álma teljesült
János édesanyja, Gizike, mielőtt visszaindultak Baskáról, felhívta férjét és boldogan újságolta, hogy milyen szép helyen jár. János bácsi azt mesélte, hogy feleségének nagy álma teljesült azzal, hogy elmehetett a horvát tengerpartra.
Más ember jött vissza
„Hármunk közül a feleségem volt a legerősebb. És erre tessék, pont ő ment el. A fiam pedig? Teljesen összetört a tragédia után, minden percben magát emészti. Boldogan vitte el az édesanyját Horvátországba, de egy másik ember jött vissza helyette” – mondta a feleségét gyászoló férfi.
A baleset előtt adta át a volánt
János röviddel a baleset előtt adta át a volánt a vele azonos településen élő kollégájának. M. Lászlónak. Lászlónak esélye sem volt a túlélésre, miután a jármű vélhetően defektet kapott, majd egy hídelemnek ütközött, végül egy árokban kötött ki. Jánosnak a balesetben a lába sérült, de még így is igyekezett az utasokat menteni.
A fiú a helyszínre ment
Hétfőn írtunk arról, hogy a másik sofőr, aki nem élte túl a balesetet, szintén a Gőr-Moson-Sopron megyei Bezenyén élt. Fia azt mondta, megérezte a balesetet. Hajnalban nem tudott aludni, és amikor értesült a tragédiáról, azonnal a helyszínre ment. De akkor még nem tudta, hogy édesapja az egyik áldozat.
Rendőrök keresték fel a családot
Útközben a szomszéd hívta őket, hogy rendőrök a házuknál vannak. Laci szerint ők akarták közölni a tragikus hírt a családdal.
Gyászol Balassagyarmat is
Az áldozatok között van a balassagyarmati óvónő, K. Zita is. A 46 éves köztisztviselő a helyi gyámhivatalnál dolgozott. Zitát mindenki szerette, a fél város döbbenten gyászolja.
Várta, hogy mehessen
„Fantasztikus ember volt, az indulás előtt nem sokkal találkoztunk is, várta, hogy mehessen. Mosolygós nő volt, aki mindenkin segíteni akart, valószínűleg ezért kezdett gyámügyesként dolgozni, emellett minden rászorulónak a támasza volt” – mondta az áldozat egyik ismerőse a Borsnak.
Sok embernek segített
Zita családok tucatján segített, rengeteg gyerek életét tette jobbá, gyámügyes munkája mellett pedig megváltozott munkaképességűeket is segített. A helyiek még mindig képtelenek feldolgozni, hogy Zita nincsen többé. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán