Kiderült, nem is a környéken lakott és még csak nem is munka miatt került az újpesti Kassai utcához az a férfi, aki december 24-én egy társasház épületében dühöngött, majd támadt rá két újpesti járőrre, Erikára és Petire. Az ügyben az is új fejlemény, hogy a támadó szervezetében négyféle drogot mutattak ki.
Rendőrkéselés Újpesten
Amint arról korábban a BudaPestkörnyéke.hu hírportál is beszámolt, 2020. december 24-én reggel, 6 óra 37 perckor egy újpesti társasházhoz riasztottak két járőrt, Erikát és Petit, akik azonnal intézkedtek az agresszív férfival szemben. A dühöngő férfi összevissza hadonászott a késével, és meg is támadta Petit, akit többször is sikerült megszúrnia. A brutális késelést látva Erikának nem volt más választása, ezért lelőtte a támadót, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.
Négyféle drog volt a szervezetében
Új fejlemény az ügyben, hogy a 36 éves férfi szervezetében négyféle kábítószert – MDMA-t, amfetamint, metamfetamint és mefedront – mutattak ki – írja a Telex a birtokukba került iratok alapján.
Ez történt
2020. december 24-én reggel a férfinak sikerült bejutnia a Kassai utcai társasházba, ahol először az 5. emeletre sétált fel, majd onnan a lépcsőn négykézláb mászott fel egy emeletet, miközben az üvegkorlátot verte. Ezt követően az egyik lakás ajtaját kezdte ütni-verni, miközben a túloldalról az ott élő férfi minden erejével támasztotta az ajtófélfát. EZT IS OLVASD EL: “Még nincs túl a nehezén” – megszólalt a rendőrség a megkéselt őrmester állapotáról, az orvosok több mint 24 órája küzdenek a fiatal férfi életéért
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Folyamatosan hörgött
Miután a férfi abbahagyta az ajtó püfölését, leült a két lakás ajtaja közé. Amikor pedig már a lakók azt hitték, biztonságban vannak a férfi hörögni kezdett, és újra megindult az egyik lakás felé. FONTOS: Nem mindenáron akart ölni: ezért kellet most újra felidézze a szörnyű nap borzalmas pillanatait a hős újpesti rendőrnő
Riasztották a rendőröket
Az ismeretlen férfi miatt többen is hívták a rendőrséget, a helyszínre pedig végül Lingvai Péter és Szarvas Erika őrmester csendháborítás miatt. Amikor odaértek, Erika lifttel fölment a hetedikre, míg társa, Peti gyalog indult felfelé, és a hatodik emeleten meg is találta a lépcső tetején ülő férfit. KAPCSOLÓDÓ: “Túlmegy már a barátságon” – megszólalt az a rendőrnő, aki megmentette rendőrtársa életét az újpesti késelésnél
Nem reagált
Péter odalépett a férfihoz, próbált vele beszélni, de az ismeretlen csak a fejét rázta, és közben egyre hangosabban kiabált. Ezt hallotta meg Erika is, akit már Peti is hívott, majd amikor leért, közösen próbálták kérni a férfitól, hogy igazolja magát. Mivel a férfi semmire sem reagált, meg akarták bilincselni, azonban ezt nem hagyta nekik. EZ IS ÉRDEKELHET: Főkapitányi kitüntetést kaptak a hős újpesti rendőrök
Megtámadta Petit
A támadó először a nőt lökte odébb, majd nekiesett Péternek, akivel dulakodni kezdtek, és mindketten az egyik ajtónak estek. Ekkor már Erika nyúlt a rádiójáért, hogy bejelentse a támadást, de észrevette, hogy az elkövető elővesz egy bajonettszerű kést, majd azzal a társának esik. EZT SE HAGYD KI: Újpesti rendőrkéselés és lövöldözés: képtelenségnek tartja a hatóság az ott élő család kártérítési igényét
Nem állt le a támadó
Péter hátrált és megpróbálta elkapni a késes támadó kezét, de a férfi úgy őrjöngött, hogy ez nem sikerült neki. Társa közben olyan helyet keresett a szűk folyosón, ahol úgy tudja meglőni a támadó kezét, hogy ne találja el Pétert. Erika a támadó kezére és vállára célzott, majd leadott három lefelé irányuló lövést, azonban a golyók nem állították meg a férfit, tovább kiabált és szurkált. DURVA: „Tényleg millimétereken múlt az életünk”: sérelemdíjat szeretne a rendőrségtől az a család, amelyikhez az újpesti késelő akart bejutni
Újabb lövések
Miután Erika látta, hogy a lövései nem állították meg a támadót, ezért újra célzott, és még négyszer meglőtte a férfit. Mivel ezek a lövések sem hatottak a támadóra, a férfi felállt, és megindult a nő felé, majd amikor őt is megtámadta, Erika megint tüzet nyitott. Összesen 11 lövést adott le, amelyekből 9 okozott lőtt sérülést, de csak az utolsó kettővel célzott a mellkas irányába. Egyébként ez az utolsó két lövés állította meg a támadót, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. EZT MONDTA PETI: „Ne haragudj, de meg fogok halni” – felhívta a támadás után édesanyját az Újpesten megkéselt rendőr
Félve hallgatták végig
Mialatt a rendőrök a társasház folyosóján küzdöttek a férfival, a lakók ijedten hallgatták az eseményeket. A tanúk arról beszéltek a kihallgatások során, hogy miután Erika megfékezte az agresszív férfit, azt hajtogatta: „nem tudtam mit tenni, nem tudtam mást tenni, a fejemhez tartotta a kést; a társam, a társam”.
Nagyobb baj is történhetett volna
A lakók szerint ha Erikának nem sikerült volna lelőnie a támadót, akkor a férfi bejuthatott volna a lakásokba, ahol ki tudja, mit csinált volna. Korábban egyébként a parancsnoki vizsgálat is megállapította, hogy jogos védelemből használta Erika a fegyverét. És mivel a rendőröket szolgálatteljesítés közben érte a támadás, a törvény szerint jogosultak lesznek kártalanításra. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.
Kiemelt kép: Erika és Péter – Forrás: Facebook