Több mint 160 millió forintot foglaltak le a zalai rendőrök és két embert őrizetbe vettek különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás megalapozott gyanúja miatt – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Külföldön elkövetett csalások

Az adatok szerint a bűnbanda tagjai 2014-ben és 2015-ben, majd 2018-tól 2020-ig külföldön elkövetett csalásokból származó pénzösszegeket fogadtak a bankszámláikon. A megalapozott gyanú szerint a felvett összeg egy részét készpénzben visszaadták a csalás elkövetőinek, részben pedig saját megélhetésükre fordították. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

23 embert hallgattak ki

Az adatok és bizonyítékok alapján a Zala megyei nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket. A bűncselekmények két főszervezőjét őrizetbe vették, akiknek a bíróság elrendelte a letartóztatását. A büntetőeljárás során további 23 embert gyanúsítottként hallgattak ki.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Készpénzt is lefoglaltak a rendőrök

A rendőrök a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható bankszámlák egyenlegét, értéktárgyakat, informatikai eszközöket és a készpénzt lefoglalták.

Pénzmosás bűntette

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztályának munkatársai az iratokat különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt átadták az illetékes ügyészségnek – írták.

Júniusban is tetten értek egy bandát

Mint ahogyan azt a Kékvillogó is megírta a Fejér megyei rendőrök még júniusban elfogtak és őrizetbe vettek négy férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint egy külföldön működő gazdasági társaságtól kicsalt pénzhez jutottak hozzá.

2020 szeptemberében rendelték el a nyomozást

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya egy magyarországi pénzintézet feljelentése alapján 2020 szeptemberében nyomozást rendelt el különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. 

100 millió forintnyi deviza

A nyomozás adatai szerint 2020 augusztusában a bűnbanda tagjai – megtévesztő kommunikáció eredményeképpen – egy külföldi cég számlájáról 100 millió forintnyi devizát utaltattak egy, a nemzetközi gyógyszeriparban ismert cég nevére megtévesztően hasonlító gazdasági társaság számlájára.

Magánszámlákra tovább

Az átutalt összeget az elkövetők másnap két gazdasági társaság és három magánszemély számlájára utalták tovább, és még ugyanazon a napon bankfiókokból, automatákból felvették a pénzösszeg jelentős részét. Egy közel 52 millió forintos készpénzfelvételre pár nappal később, egy székesfehérvári bankfiókban került sor, írta meg akkor a police.hu.

Helyszíni fotó:

Fotó: police.hu

Azonosították az elkövetőket

A Fejér megyei nyomozók az eljárásban beszerzett adatok és bizonyítékok alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, és 2021. június 8-án reggel összehangolt akció keretében megjelentek azok lakcímein.

Előállították őket

A négy székesfehérvári és egy budapesti lakóhelyről négy férfit és egy nőt állítottak elő a rendőrségre, majd – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Helyszíni fotó:

Fotó: police.hu

Több millió forintot foglaltak le

A rendőrök vagyonvisszaszerzési célból a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható autót, több millió forint készpénzt illetve számlapénzt, továbbá informatikai eszközöket foglaltak le, és zár alá vettek négy lakóingatlant is.  

Pénzmosás bűntette

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának munkatársai előterjesztést tettek a pénzmosás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 61, 45, 31 és 26 éves férfi, valamint a 28 éves nő letartóztatásának indítványozására. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay