Amint arról többször beszámoltunk, május 18-án egy motorcsónak és egy szállodahajó ütközött össze a Dunán. A motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük heten nem élték túl a katasztrófát. A szállodahajó kapitányát azóta bűnügyi felügyelet alá helyezték, aki azt állítja, nem tudta, hogy egy hajóval ütközött. A motorcsónakon bulizó fiatalok utaztak, Nagymarosról Vácon át Dunakeszire tartottak.

Nem volt jogsija

Kedden a Dunai Vizitrendészeti Rendőrkapitánysága sajtótájékoztatót tartott, ahol kiderült a motorcsónak kapitánya nem is vezethette volna a csónakot. A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy  a kisgéphajót vezető férfinak nem volt meg a szükséges jogosítványa. Ráadásul a Hajózási Szabályzat leírja, hogy a hajóknak biztonságos sebességgel kell haladniuk, és azok kapitányainak figyelniük kell, hogy az időjárási viszonyok megfelelőek legyenek ahhoz, hogy biztonságosan tudjanak hajózni. 

Részegen vezette a hajót

Egy hajó vezetésére ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint mikor autót vezetünk. A kapitányoknál is zéró tolerancia van, tehát hajót sem lehet részegen vezetni.  Kiderült, a verőcei hajóbalesetben elsüllyedt kisgéphajón utazó 8 fiatal egy fesztiválról tartott haza. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

 

Össze-vissza cikázott a Dunán

A csónakot egy férfi vezette, aki ittas volt, és a motorcsónakját a folyó teljes szélességét kihasználva, indokolatlan irányváltoztatásokkal irányította. Közben a szállodahajó automata vezérlésével haladt. Amikor a kishajó a szállodahajó orrához érkezett, hirtelen jobbra kormányzott, azonban az ütközést nem tudta elkerülni és nagy sebességgel nekihajtott.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ezzel a szállodahajóval ütköztek

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Maga alá gyűrte

Az ütközés miatt a kisgéphajó olyan mértékben rongálódott, hogy irányíthatatlanná vált, és az elsődleges adatok alapján a motorcsónakot és utasait a szállodahajó maga alá gyűrte. A balesetet egy olasz férfi élte túl, aki aznap, a fesztiválon ismerkedett meg a baráti társasággal. Miután kiúszott a partra, a 12-es főúton egy autóstól kért segítséget, így derült ki, hogy baleset történt.

Halálfélelme volt

Az egyetlen túlélő elmondása szerint a motorcsónak hátsó részében állt a baleset pillanatában, kulcscsont- és arccsont sérülést szenvedett, de ennek ellenére is ki tudott úszni a partra. A kórházból már kiengedték, a rendőrök pedig azóta kihallgatták, ezen azt mondta, hogy egy darabig élvezték, hogy cikáznak a vízen, de később többen is félni kezdtek, ám hiába kérték a motorcsónak vezetőjét – akinek a húga is meghalt a tragédiában -, hogy lassítson. A férfinek azt is elmondta, hogy végig halálfélelme volt. 

Fokozott ellenőrzés

Mivel a jó idő miatt egyre többen hajóznak a Dunán, ezért a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya fokozott ellenőrzést végez a Dunán és annak mellékágaiban is. A vízi rendészet még éjszaka is ellenőrzi a folyót.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: ebben a motorcsónakban utaztak a fiatalok – Forrás: MTI/Lakatos Péter