Szervezetlenül, szakmai tudás hiányában kezdték meg építeni a tihanyi sportcsarnokot, a rendszertelen munkálatok pedig egy munkás halálához vezettek. Az ügyészség most vádat emelt az építésvezetővel és egy vállalkozóval szemben.

Két embert vádol az ügyészség

A Veszprémi Járási Ügyészség halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádol egy építésvezetőt, illetve az egyik alvállalkozó ügyvezetőjét, akiknek a szabálytalan építkezése során meghalt egy segédmunkás Tihanyban.

Tihanyban történt a halálos baleset

 

Alvállalkozókkal szerződtek le

A vádirat megállapítja, hogy a fővállalkozó leszerződött egy másik céggel az építési munkák elvégzésére, amely az ügy 38 éves vádlottját, egy esztergályos végzettségű férfit alkalmazott építésvezetőként. Ugyanakkor az alvállalkozó a szerkezetépítési, így a falazási munkákra további alvállalkozói szerződést kötött.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem rendelkeztek tapasztalattal a munkások

Az újabb alvállalkozónak saját építésvezetője, felelős műszaki vezetője nem volt, a szakképzettséggel nem rendelkező munkavállalók feladataikat a 38 éves esztergályos végzettségű vádlott utasításai alapján látták el. A tapasztalathiány azonban tragédiához vezetett: 2018. október 24-én a munkások a bejárati főfal falazását végezték, amikor annak egy 5 méter hosszú és mintegy 4,3 méter magas szakasza az egyik munkást maga alá temetve ledőlt. A férfiról azonnal leszedték a társai a téglákat, és riasztották a mentőket, azonban az életét sem a gyors segítségnyújtás, sem a szakszerű orvosi kezelés nem tudta megmenteni.

Ez történt

Az ügyészség a szakmai szempontokat is felvázolta a vádiratában: szabadon álló fal esetén a 38 cm-es falvastagságot figyelembe véve, 3 méteres magasság után biztosítani kell a fal merevítését, bekötését a stabil épületszerkezetbe. A vádhatóság szerint ez utóbbi nem történt meg. Stabilitás hiányában a fal leomlott, de ebben közrejátszhatott a baleset idején feltámadt viharos szél is.

Nem gondoskodtak a stabilitásról

Az építésvezető foglalkozási szabályszegései – akinek a munka felügyelete, a munkavédelmi előírások betartatása és ellenőrzése is a munkakörébe tartozott – éppen azért vezettek balesethez, mert a falazás során nem gondoskodott a stabilitás biztosításáról.

Az ügyvezető ellen is vádat emeltek

Az ügyészség szerint azért terheli felelősség a szerkezetépítési munkákat végző cég ügyvezetőjét, mert a falazást végző munkásoknak nem volt megbízott vezetője, a csapatban nem volt tapasztalattal rendelkező, szakképzett kőműves, holott a munkavédelmi törvény szerint a munkáltató felelős a biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért.

Nem teljesültek az előírások

A vádhatóság szerint az ügyvezető azt az előírást sem tartotta be, amely szerint a munkavállaló csak olyan munkával bízható meg, amelynek biztonságos ellátáshoz szükséges ismeretekkel rendelkezik. Az ügyvezetőnek ezen felül a biztonságos munkavégzéshez megfelelő szakképzettségű és számú munkavállalót kellett volna biztosítania.

Ez lehet a büntetésük

Az ügyészség a vádiratában mindkét terhelttel szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta. A vádhatóság ezentúl kezdeményezte azt is a bíróság felé, hogy az építésvezetőként dolgozó vádlottat határozott időre tiltsák el a foglalkozásának gyakorlásától, továbbá a sértettet alkalmazó cég ügyvezetőjét ítéljék pénzbüntetésre.

Kiemelt kép: A halálos baleset helyszíne – Forrás: Ügyészség