Vádat emelt a Pest Vármegyei Főügyészség azzal a büntetett előéletű harmincas férfival szemben, aki tavaly októberben szemen szúrta az egyik betegtársát a kórházban. Hajnal László Péter, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője a közleményében azt írta, hogy a gödi férfi egy közeli kórház pszichiátriai osztályán feküdt. 

Pszichiátrián feküdt 

Vele egy kórteremben került elhelyezésre a későbbi áldozat, közöttük azonban semmilyen vita és konfliktus nem volt. A tragédia délutánján, a későbbi áldozat, az ágyában aludt. A tettes magához vett egy tollat, és a betegtársa ágyához ment. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Szemen szúrta

A támadó ezután kisebb erővel szemen szúrta az alvó férfit, miközben azt kiabálta, hogy meg fog halni. A szúrásra felriadó beteg lefogta a támadó kezét, és segítségért kezdett kiabálni. Az áldozat lecsúszott az ágyról, amikor az elkövető ismét felé szúrt. Az újabb szúrást a férfi elhárította a kezével, majd kirohant a folyosóra. 

Megsérült a beteg 

A megtámadott férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, és csak a védekezésének köszönheti, hogy megúszta ennyivel. Az elkövető a kóros elmeállapota miatt nem büntethető, azonban tartani lehet attól, hogy megfelelő gyógykezelés hiányában hasonló bűncselekményt követne el újra. Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kényszergyógykezelésre küldenék 

A büntethetőséget kizáró ok miatt a főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság mentse fel az elkövetőt és rendelje el a kényszergyógykezelését. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció