A Szolnokról 4:43-kor a Keleti pályaudvarra indult G60-as vonat (3359) Újszász külterületén elütött egy embert. A balesetben érintett vonat utasait egy következő fővárosba tartó G60-as vonatra (3369) szállítják át.
Forgalmi változás
Baleseti helyszínelés miatt az újszászi vonalon a reggeli órákban késésekre, rövidebb útvonalon közlekedő és kimaradó járatokra is lehet számítani, mert Tápiószele és Újszász között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok. a Keleti pályaudvarról 6:45-kor Szolnokra induló Z60-as vonat (3340) nem közlekedett. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Átszállították az utasokat
A vasúttársaság tájékoztatása szerint az érintett szerelvény utasait egy másik, szintén Budapestre tartó G60-as vonatra (3369) szállították át, így folytathatták útjukat a főváros felé. „Az esethez a szolnoki hivatásos és az Életjel Egyesület önkéntesei vonultak. A helyszínre mentő is érkezett.”
Fennakadás a székesfehérvári vonalon
A székesfehérvári vonalon a kedd órákban meghosszabbodhat a menetidő és kimaradó, illetve rövidebb útvonalon közlekedő járatokra is lehet számítani, mert Tárnok és Martonvásár között átmenetileg csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok egy elakadt tehervonat miatt. A forgalmi változás okát nem közölte a vasúttársaság.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Megindult a közlekedés
Nem sokkal fél 8 után a MÁV azt írta, már mindkét vágányon közlekednek a vonatok, néhány óra múlva helyreállhat a közlekedés. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció

