Egy farkasról készült videót osztott meg a közösségi oldalán Szuha polgármestere. A település légvonalban mindössze 60 km-re van a fővárostól. A nógrádi hegyeken-völgyeken könnyen eljuthat a vadállat Budapestig. A videót a cikkünk alján nézheted meg. Az is látszik rajta, hogy a nógrádi farkas nem nagyon fél az emberektől, erre is van elmélete a helyi polgármesternek.

Közel Budapesthez

Farkast láttak, sőt le is videózták Nógrád megyében, Mátraalmás és a Galyatető közötti útszakaszon, ez légvonalban nagyjából 60 km távolságban van Budapest határától, vagyis egyáltalán nincs messze, hiszen egy ilyen állat naponta akár 60-80 km-t is mozog.

Legyünk hangosak az erdőben

Tóth Zoltán, Szuha község polgármestere fokozott óvatosságra intette az ott élőket, így fogalmaz a közösségi oldalán: “Tisztelt gombázók és más erdőjárók! Ne vigyünk magunkkal kutyát az erdőbe, ne engedjük el a csemeténket távolabb bóklászni, legyünk hangosak az erdőben, bár akkor sincs garancia arra, hogy a videó főszereplője elkerül minket” – írja a felvételen látható farkasról a polgármester, majd így folytatja:

 

Nem félős farkas

“Mint látható, nem fél az autótól, nem reagál a kiáltozásra, csak az autó oldalának csapkodása készteti távozásra. Az állat fajtaazonosításánál két lehetőség van. Egyesek szerint kutya, a többség szerint nem az. Mindenesetre látszik, hogy nem tart az embertől, valószínűleg nevelt alomból származik. A videó egyébként Mátraalmás és Galyatető közötti útszakaszon készült.” – fogalmazott a település vezetője.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem ment messzire

Tóth Zoltán tehát nem írja le egyértelműen, hogy farkasról van szó, azonban aki látott már életében farkast, felismeri a jellegzetes fejformájáról. Az valóban meglepő, hogy az állat nem ijedt meg az autótól és miután a jármű oldalát csapkodta a videó készítője, akkor sem ment túl messzire az erdőben.

Mit tegyünk, ha farkassal találkozunk?

Nagy kérdés, mit tehetünk, ha túrázás közben szembe találjuk magunkat egy farkassal? A természetvédők szerint ennek örüljünk, mert a farkas nagyon ritka, védett állat, ráadásul kerüli az embert, legfeljebb a fiatalabb egyedek kíváncsiskodnak. Ha farkassal találkozunk, igyekezzünk nyugodtak maradni. Semmiképp ne kezdjünk el a farkas elől szaladni. Amennyiben kényelmetlen a farkas közelsége, igyekezzünk lassan, az állatot szemmel tartva, hátrálva távozni a helyszínről.

Nagyon veszélyes a kutyák számára

A Bükki Nemzeti Park igazgatóságának weboldala szerint a farkast szinte biztosan elriasztja, ha rákiabálnak, vagy tapsolnak. Azt is írják, ha kutyasétáltatás közben futunk össze egy farkassal, akkor nagyon hangosan beszéljünk a kutyánkhoz és próbáljunk meg elillanni a helyszínről, mert a farkas érdeklődését felkelti a kutya. Ha a farkas utánunk jön, dobáljunk felé faágakat, köveket, hogy elriasszuk. Alapvető szabály, hogy a kutyát ne engedjük szabadon az erdőben, mert ez a kedvencünkre nézve roppant veszélyes, különösen, ha egy farkas van a közelben.

Svájci farkas

Nemrég írtunk arról, hogy a Svájcból elkóborolt, jeladóval felszerelt szürkefarkas majdnem öt hetet töltött Budapest közvetlen közelében, Biatorbágy, Diósd és Törökbálint között, míg továbbment és végül Hidasnémetinél lelőtte egy magyar vadász. Akkor az állat nagy népszerűségnek örvendett, Svájcban sokan követték a jeladó alapján az állat mozgását, óriási Facebook celeb lett belőle – de a magyar vadász másként gondolt az állatvédelemre.

Itt a nógrádi farkasról készült videó

Kiemelt kép: Háttérben a fenti videóból származó képkocka, előtérben egy szürkefarkas – A felvétel Adobe IA mesterséges intelligencia felhasználásával készült