A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője megemelte a nyomravezetői díjat egy 2019-ben történt emberölés kapcsán.

A gyilkosság még 2019-ben történt

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat ismeretlen tettes ellen emberölés bűntettének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen személy 2019. március 28-át megelőzően megölt egy oroszlányi férfit. 

Ezek is érdekelhetnek:

A lakosság segítségét kéri a rendőrség

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki az elkövetővel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést személyesen a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon, illetve bármely rendőri szervnél. Hívja a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság központi 06-34/517-777-es telefonszámát, vagy a 112-es, díjmentes segélyhívó számot, illetve tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát – írja a Police.

Nyomravezetői díjat tűztek ki

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a korábban kitűzött 500.000 forintos nyomravezetői díjat 2020. szeptember 23-án 1.000.000 forintra emelte.

Megemelt nyomravezetői díj

Így segíthetsz

A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti.

Ezek is érdemes elolvasnod:

A tanú védelme elsődleges

Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja. A díjkitűzés annak visszavonásáig érvényes, de legkésőbb 2034. március 28. napján hatályát veszti.

Értük is jár a nyomravezetői díj

A Police oldalát egyébként “megéri’ böngészni, ugyanis több körözött bűnőző felkutatása során tűz ki a rendőrség nyomravezetői díjat, így ha valaki hasznos információkkal tud szolgálni, ami segít a megtalálásukban, úgy nagyobb összeg is ütheti annak a markát, aki az információt szállította.

Kiemelt kép: Illusztráció