Egy „skinhead stílusjegyekkel rendelkező” társaság előbb cigit kért a marokkói férfitól, aki igyekezett kikerülni a konfliktust, majd menekülőre fogta, de utolérték, és földre vitték.
Négy férfi és egy nő támadt
Vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz négy férfival és egy nővel szemben a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség, akik egy marokkói férfira támadtak a származása miatt – írta a Magyar Főügyészség közleményében.
Belekötnek
A vádirat szerint a vádlottak egy – „skinhead” stílusjegyekkel rendelkező – társaság tagjaiként még 2020 decemberében a XIII. kerületben, az 1-es jelzésű villamos Róbert Károly körút és Reitter Ferenc utca megállójában figyeltek fel egy marokkói férfira, és elhatározták, hogy belekötnek. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Provokáció
Először a társaság 27 éves, ittas férfi tagja szólította meg. Azt kérdezte, tud-e magyarul, és tudna-e adni neki egy cigarettát. A sértett sejtette, hogy csak provokálni akarják. Erre a vádlottak megjelenéséből és magatartásából következtetett.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
„Menjen haza”
Megpróbálta elkerülni a balhét, próbálta kikerülni a csoportot. Hárman azonban elkezdték kísérni, miközben azt kiabálták, hogy „menjen haza”, vagyis hagyja el az országot. A társaság női tagja dobütőket tartott a kezében, amelyeket fenyegetően a marokkói férfi irányába emelte.
Megkergették
A marokkói férfi folyamatosan hátrált, de körbevették, próbálták megütni. Amikor el akart futni, ketten kergetni kezdték, a többiek lemaradtak.
Az úttesten át menekült
A kergetőzés odáig fajult, hogy az áldozat az úttesten át akart menekülni. A túl nagy forgalom miatt azonban – ahogy a felvételeken is jól látszik – erre vajmi kevés lehetősége volt, csaknem elütötték.
A földön is ütötték
Így a támadói utolérték, lekerült a földre, több helyen ütést kapott. A sértettnek egy idő után sikerült felállnia, és az úttesten átrohanva elmenekülnie. A megtámadott 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Börtönbe mehetnek
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a támadókat csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszakkal vádolja, és velük szemben végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz a vádiratban, továbbá azt is, hogy az egyik, korábban hasonló bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt férfi előző büntetésének végrehajtását is rendelje el a bíróság.
El kell ismerniük bűnüket
A közlemény azonban kitér arra is, hogy a büntetések végrehajtásának felfüggesztésére az ügyészség kizárólag a büntetlen előéletű vádlottak esetében, csak a bűnösség teljes körű beismerése esetén lát lehetőséget. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Videó a támadásról:
Kiemelt kép: felvétel a támadásról az ügyészség videójából