A hűtőszekrénytől a virágládáig, a pincétől a padlásig mindent átkutattak a gödöllői rendőrök. Alapos munkát végeztek, egy kistarcsai párost és az általuk piacra dobni kívánt port kivonták a forgalomból – írja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Egy drogokat áruló férfin és nőn ütöttek rajta

A zsaruk két célszemély otthonát június 28-án lepték el civil és egyenruhás kollégákkal, miután új pszichoaktív anyaggal kereskedésről szereztek tudomást. Az üzletet bezárták, ahogyan a 43 éves férfi és az 58 éves nő is rács mögé került. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Pszichoaktív anyag

„Bűnös ténykedésük bizonyítékaként adagolásra váró, illetve már kiporciózott fehér por, digitális mérlegek, több százezer forint vándorolt bűnjeltasakokba. A kristály néven, 1-2 ezer forint/pakk díjszabásban kínált porról az igazságügyi vegyészszakértő megállapította: N-etil-norpentedront tartalmaz, ami új pszichoaktív anyagnak minősül.” – írta a Blikk.hu

 

Milliók havonta

„A gyanúsítottak legtöbbször otthonukban fogadták klienseiket, a jövés-menés alkalmanként néhány percig tartott csak, amíg a cucc és a pénz gazdát cserélt. A legálistól fényévekre lévő munkával havonta igen szép, akár milliós tételű summát tehettek zsebre” – olvasható a jelentésbe.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Letartóztatták őket

A gödöllői rendőrök új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak velük szemben, a bíróság személyi szabadságukat a legszigorúbban korlátozta, letartóztatással.

A Pest vármegyei rendőrség posztja

Saját ingatlanjaiban tárolta a drogot

A Kékvillogó.hu is írt az esetről, amikor a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály pécsi osztályának felderítő munkája során került látókörbe a 33 éves pécsi férfi, aki a beszerzett információk alapján nagy mennyiségű kábítószert tárolt a hozzá köthető ingatlanokban.

Techno party-k

Az egyébként rendezvényszervezéssel foglalkozó P. Richárd az egyik legnagyobb közösségi oldalon hirdette techno party-jait, amelyek élményelemeit úgy tűnik még illegális szerekkel is fokozhatta.

Akció

A nyomozók megszervezték az akciót, amelybe a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársait is bevonták. A férfit ők fogták el, míg pécsi lakásában, pécsi irodájában és egy hozzá köthető budapesti ingatlanban a kutatást a KR NNI pécsi egysége végezte.

Rengeteg drog

Ennek során összesen 2,8 kilogramm kábítószert foglaltak le a nyomozók. Megtalálható volt nála a drog szinte teljes tárháza, amit az előzetes szakértői vizsgálatok is alátámasztottak: amfetamin, ecstasy, hasis, marihuána, GHB, kokain, kábítószerrel ízesített házi sütemény, de még LSD bélyeg is. Ezek nagy része már kiporciózott adagokban be volt pakolva abba a csomagba, amit egy hazai fesztiválra készített össze, feltételezhetően azzal a szándékkal, hogy azt ott értékesítse.

Készpénzt is lefoglaltak

A hozzá köthető ingatlanokban a rendőrök a drogon kívül annak méréséhez, adagolásához és fogyasztásához szükséges eszközöket, valamint 1,3 millió forint készpénzt is lefoglaltak.

A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt fotó: Pest vármegyei rendőrség