Tíz év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség azzal a férfival szemben, aki a börtönből telefonon fenyegette meg a sértetteket azzal, hogy végrehajtás folyik ellenük, és ha nem fizetnek, azonnal lefoglalják az ingóságaikat.
Mobiltelefonhoz jutott
A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a jelenleg is rablás miatt fegyházbüntetésre ítélt vádlott 2017-2018. években egy budapesti börtönben töltötte a büntetését. Ismeretlen módon megszerzett több mobiltelefont is, melyek segítségével különböző személyeket hívott fel. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Bírósági végrehajtónak adta ki magát
Magát bírósági végrehajtónak adta ki, és álnéven mutatkozott be a telefonba, majd megfenyegette a sértetteket azzal, hogy rendőrségi támogatással ingófoglalás lesz a lakásukban abban az esetben, ha egy órán belül átutalással nem fizetik ki a tartozásukat, áll az ügyészség közleményében.
Hirdetés
Véletlenszerűen választotta ki áldozatait
A férfi az áldozatait a rabtársaitól kapott adatok alapján, illetve véletlenszerűen választotta ki. A sértetteknek a valóságban nem volt olyan tartozásuk, amit a vádlott állított. FRISS! Kegyetlen brutalitás: lisztes zsákokba csomagolva szállított több kölyökkutyát és egy kecskét ez a férfi, az állatok kis híján elpusztultak – videó
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Fenyegette őket
Többször közölte a vádlott a sértettekkel azt is, hogy a végrehajtók nemcsak rendőri segítséget vesznek igénybe, hanem lakatost is visznek magukkal, aki akkor is kinyitja a sértett lakását, ha nem tartózkodnak otthon. Azt is kilátásba helyezte több esetben, hogy a rendőrök elő fogják állítani a sértettet. Előfordult, hogy a sértettek kételkedtek abban, hogy a vádlott valóban bírósági végrehajtó, mire megfenyegette őket, hogy becsületsértés miatt feljelentést fog tenni ellenük.
Többen utaltak is neki
A vádlott fenyegetései komoly félelmet keltettek az áldozatokban, akik közül 19-en összesen közel 2 millió forintot utaltak át a vádlott által megjelölt bankszámlákra. EZ IS ÉRDEKELHET: “Azt gondolom, hogy egy szülőnek ez a legnagyobb rémálma” – a Duna partján találták meg az eltűnt Raul holttestét, édesapja több héten át kerestette fiát
Van, akinek nem tudott túljárni az eszén
30 sértettet viszont nem sikerült a vádlottnak átvernie, ők ugyanis a telefonbeszélgetést megszakították, pénzt pedig nem fizettek senkinek.
Nem a saját bankszámlájára kérte a pénzt
Az átutalásokat a vádlott nem a saját bankszámlájára kérte, hanem ismerőseit vonta be, akik a bankszámláik számát közölték a vádlottal, illetve az arra érkező összegeket felvették és átadták neki. A vádlott társai ezen magatartásukkal az ügyészség szerint pénzmosást követtek el, amiért velük szemben is vádemelés történt.
Zsarolás
A Nyíregyházi Járási Ügyészség hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolás bűntette és üzletszerű csalás vétsége miatt emelt vádat a többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben, aki egyébként jelenleg is jogerős büntetését tölti.
Ez várhat rá
Amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz és nem kéri a tárgyalás megtartását, az ügyészség szerint 10 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra és 4 millió forint pénzbüntetésre kellene ítélni. Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Freepik