Javítóintézetbe kerülhet az a 13 éves fiú még 2019 decemberében egy 21. kerületi buszmegállóban lépett oda két vele egyidős fiúhoz, majd az egyikükbe belekötött azzal a valótlan állítással, hogy a fiú a vádlott édesanyját szidalmazta.
Késsel fenyegette meg őket
A fiatalkorú vádlott egy késsel meg is fenyegette az állítólagos szidalmazót. De ezzel még nem volt vége az ámokfutásának. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Újra összetalálkoztak
A vádlott 2020 januárjában egy 21. kerületi bevásárlóközpontban ismét találkozott a másik két fiúval, akik a korábbi eset miatt féltek tőle. A fiatalkorú kihívta őket a bevásárlóközpontból, majd a mellette lévő egyik épület falához állította a két sértettet, egyiküket bántalmazta is, majd pénzt vett el tőlük.
Hirdetés
A telefonját vissza tudta szerezni
A támadó az egyik sértett mobiltelefonját is elvette, azt azonban a sértett vissza tudta szerezni. A vádlott ezután elhagyta a helyszínt, előtte azonban még közölte a sértettekkel, hogy legközelebb ismét elveszi a pénzüket.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Felderítették az ügyet
A csepeli nyomozók felderítették az ügyet és gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalkorút. A vádlott életkora miatt kirendelt szakértők megállapították, hogy a fiatal beszámítható és rendelkezik a bűncselekmény felismeréséhez szükséges belátási képességgel.
Javítóintézetbe kerülhet
A Budapesti 1. és 12. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege vádat emelt a fiú ellen 2 rendbeli rablás bűntette miatt és indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki vele szemben javítóintézeti nevelést.
Helyes irányba fejlődés
A fiatalkorúval szemben kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjön, és a társadalom hasznos tagjává váljon, erre tekintettel a fiatalkorú nevelését kell szem előtt tartani. Javítóintézeti nevelés akkor szabható ki, ha a fiatalkorú nevelése érdekében intézeti elhelyezése szükséges.
Korábbi eset
Korábban a Kékvillogó beszámolt róla, hogy két nádudvari tinilány megszégyenítették és megverték egy társukat a játszótéren. A verést videóra is vették, ami aztán a közösségi oldalon kezdett el terjedni még 2019-ban. A felkavaró, döbbenetes felvételen jól látható, ahogy a tinilányt a társai véresre verik. A verést csak azután hagyták abba, amikor a lány percek óta sírva kérte őket, hogy fejezzék be.
Egy másik videó is kikerült
Az esetet követően néhány nap múlva egy másik videó is napvilágot látott, amelyen a korábbi felvételen látható lány egy idősebb férfit rúg meg.
Két tinilány volt az elkövető
A rendőrök ezt követően a helyszínen összegyűjtötték az adatokat, majd a két helybéli lányt azonosították és előállították őket a rendőrőrsön. Az akkor 15 és 16 éves lányok korábbi nézeteltérésüket rendezték a sértettel úgy, hogy többször megütötték, megrúgták és megalázták. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: rendőrautó – Forrás: BPK