2033-ig az unió valamennyi tagországában már új formátumú vezetői engedélyekre lesz szükség, mégpedig olyan formátumra, amely hamisításbiztos, és a hitelkártya „ruháját” ölti. A csere sokak számára a 2033-as végső határidő ellenére már a jövő év januárjától kötelező, Magyarországon is egy népes korosztályt pár hónapon belül érinteni fog az ügy.

A magyar autósokat is érintheti

A közelgő dátum indíthatta az NTV tekintélyes német hírcsatornát arra, hogy egyfajta „kisokost” tegyen közzé a jogosítványok cseréjéről. A valójában hat évvel korábban kidolgozott, de 2013-ban életbe lépett határozat számos feltételt, illetve határidőt tartalmaz. Ezekre érdemes figyelni, mert a magyarokat is érintheti. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Formátumcsere

Európa legnagyobb autóipari szövetségének számító, 21 millió taggal rendelkező német autótóklub, az ADAC (Allgemeiner Deutscher Automobil Club) adatai nyomán jelent meg a beszámoló. A jogsik formátumcseréje hullámokban történik, és az előirányzat szerint 2033-ra már nem lesz érvényben régi formátumú vezetői engedély – írja az Infostart.

 

Csökkenteni kell a kiskapukat

A kor követelményeinek megfelelően a jogosítványokat kellő biztonsági elemekkel kell ellátni. A tagállamok egyetértettek abban, hogy hatóságok által könnyebben felismerhető és gyorsabb ügyintézést lehetővé tevő dokumentumokat kell kiadni, mint ahogy abban is, hogy csökkenteni kell a tagállamok közötti kiskapukat kihasználó visszaéléseket. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Új formátumú jogosítvány

Az EU-s irányelv leszögezte, hogy 2013. január 19. után csak új formátumú jogosítvány adható ki, a régebbieket azonban nem kell automatikusan lecserélni. A korábbi kompromisszum szerint minden uniós állampolgár megtarthatja a vezetői engedélyét addig, amíg az érvényes.

Életre szóló jogosítvány

Abban a tagországok egyetértettek, hogy a jövőben ne lehessen életre szóló jogosítványokat kiadni, de a korábban főszabályként meghatározott 10 éves érvényességi időt meghosszabbítják 15 évre.

Orvosi vizsgálat

Szabad kezet kaptak a tagországok abban is, hogy saját hatáskörben dönthessenek, szükséges-e orvosi vizsgálat a dokumentumok érvényességének meghosszabbításához. A jogsi cseréjének szükségessége nem mindig a születési évtől függ, hanem abban a dokumentum kiállításának időpontja is meghatározó szerepet játszik. 

54-59 éves korosztályt érintheti

A legsürgősebb teendői azoknak vannak, akik 1965 és 1970 között születtek. Nekik ugyanis 2024. január 19-ig kell befejezniük a cserét. Az idősebb tulajdonosok kivételezettebbek, a határozat kimondta ugyanis, hogy az 1953 előtt születettek – függetlenül a jogosítvány kiállításának időpontjától és formátumától – 2033. január 19-ig „ráérnek” a cserével.

A magyar autósokat is érintheti

A teherautó- és autóbusz-vezetői engedélyekre más előírások vonatkoznak. A német autóklub figyelmeztetése mindenekelőtt a német gépjárművezetőknek szót. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a 2013-ban egységesen elfogadott, a vezető engedélyek cseréjével kapcsolatos határozat több vonatkozásban valamennyi uniós tagállamot érinti, így Magyarországot és a magyar autósokat is. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép forrása: MTI/Varga György