Nem akart családja terhére lenni, valószínűleg ezért ugrott ki a negyedik emeleti lakásában ablakából a 90 éves nő. Erzsike néni a 11. kerületben élt, a szomszédokat sokkolta az eset.
Kiugrott az ablakon
Borzasztó tragédia történ szombat reggel a 11. kerületi Fraknó utcában. A negyedik emeleten élő idős asszony, Erzsébet úgy döntött, hogy véget vet az életének, így kiugrott negyedik emeleti szobája ablakából. A szomszédokat sokkolták a történtek, ugyanis ismerték és kedvelték az asszonyt.
90 éves volt
„Erzsike néni pénteken jött haza a kórházból. Úgy tudom, hogy közel 90 éves volt szegénykém. Néha beszélgettünk egy kicsit…” – mondta a Metropolnak a szomszédban élő nő. A tragédia pont azután történt, miután Erzsike nénit kiengedték a kórházból. Napokig nem láttuk őt, gondolom, akkor vehetett részt a kezeléseken a kórházban.
Nem a magánytól menekült
„Aztán pénteken végre hazahozták. Úgy hallottam, hogy akkor már nagyon elkeseredett volt. Gondolom, a betegsége bánthatta őt nagyon. Van neki családja, látogatták is, így nem a magány viselhette meg.” – mondta a házban élő nő.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Mentőt hívtak
A szomszédok összegyűltek a tragédia után. Miután észrevették a testét az épület előtt, ők hívtak tsegítséget. „De már nem tudtak segíteni rajta”. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Gyászolnak a szomszédok
„A tragédia után egyre többen gyűltek össze, szegényt sokan látták letakarva, amikor hazaértek. Másnap helyezték ki az épületre a fekete zászlót… Nagyon sajnáljuk őt, később láttuk itt az egyik gyermekét. Őszinte részvétünk a családjuknak!”
Leugrott a felüljáróról
Drámai események zajlottak le hétfő reggel 8 óra körül Budapest 19. kerületében, a Kőbánya-Kispest metróállomásnál. A Sibrik Miklós úti felüljáróról ugyanis egy 50 év körüli férfi a mélybe vetette magát.
Azonnal meghalt
A férfi a metróállomásnál húzódó úttest melletti szervízútra zuhant közel tíz méter magasról. Azonnal életét vesztette.A férfi a Kőbánya-Kispest metróállomásnál húzódó úttest melletti szervizútra zuhant közel tíz méter magasról, és azonnal meghalt.
Szörnyű látvány volt
„Szörnyű volt látni, ahogy átlépte a korlátot és már ugrott is, fejjel lefelé zuhant a betonra – mondta a Metropolnak a helyszínen egy szemtanú. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Mentőt hívtak
Azonnal hívták a mentőt és a rendőrséget, de segíteni már nem lehetett a férfin. A rendőrök letakarták a holttestet és intézkedtek az elszállításáról.
Letakart holttest
Amíg megérkeztek a halottszállítók, egy járőr vigyázott a helyszínre. Végül 11 után elszállították a szerencsétlenül járt férfit. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Van segítség!
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!
Kiemelt kép: illusztráció