Tragédia történt Balassagyarmaton. Egy férfi féltékenységből kis híján kioltotta felesége életét, majd maga ellen fordult. A 200 kilós férfit csak a tűzoltók segítségével tudták kivinni a mentőhelikopterbe, életveszélyesen megsérült.
Féltékenységből szúrt
A családi veszekedés állítólag azért robbant ki, mert a férfi azt hitte, hogy élettársa megcsalja őt. Nem ez volt az első eset, hogy féltékeny volt, most azonban odáig fajult a vita, hogy leszúrta a nőt, akinek a sikolyát az egyik iskola diákjai is hallották. A közelben egy iskola van, a diákok éppen az udvaron voltak, amikor a szörnyű tett zajlott. A nő fájdalmas sikolyát a gyerekek is hallottak, akik a kerítéshez szaladtak. A pedagógusok azonban hamar rájöttek, hogy valami nincs rendben a szomszédban, ezért beterelték az épületbe a diákokat.
A tűzoltók vitték ki a mentőbe
A helyszínre tűzoltók és mentők is érkeztek. A tűzoltókra azért volt szükség, mert az ápolók nem tudták kivinni a csaknem 200 kilós férfit a mentőautóhoz. A helyiek szerint a férfi, testsúlya miatt, rokkantkocsival közlekedik Balassagyarmaton. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Maga ellen fordult
A férfi a tette után magába is kést szúrt, olyan mélyre, hogy a fegyvert még a mentők sem merték kivenni a mellkasából. A nőt súlyos, a férfit pedig életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a mentők.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Életveszélyesen megsérült a férfi
„A helyszínre mentőautókat és mentőhelikoptert is riasztottunk. A férfi és a nő súlyos sérüléseket szenvedett, a férfit életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel szállítottuk kórházba. A nő viszonylag stabil állapotban, mentőautóval érkezett a traumatológiai osztályra” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Tragédia Borsodban
Múlt vasárnap Borsodban, 13 késszúrással végzett egy férfi élettársával. A nő Hollandiában dolgozott, a tragédia napján tért haza családjához. A férfi már őrjöngve várta, mert állítólag egy félreérthetetlen fotót kapott korábban a feleségéről.
Megcsalhatta a nő
Ettől annyira dühös lett, hogy azonnal balhézni kezdett, majd egy késsel ment neki a feleségének. A pár két lánya, egy 9 és a 11 éves gyermek végignézte, ahogyan apjuk megöli az anyjukat.
Meghalt a nő
Ezután a lányok, telefonon, a férfi testvérétől kértek segítséget. A rokonok ugyanazon a telken élnek, ahol az ominózus pár, így gyorsan tudták riasztani a mentőket. Azonban a nő életét nem lehetett megmenteni, ő a helyszínen elhunyt.
Gyilkosság Nagycsécsen
December 6-án, Nagycsécsen, egy férfi olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az belehalt a sérülésébe. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, A nagycsécsi férfi vagyoni viszonyai és életkörülményei rendezetlenek voltak, 2010 óta élt élettársi kapcsolatban a későbbi áldozatával.
A nő tartotta el
A férfinek nem volt saját ingatlana, ezért az asszony házában éltek. Jövedelme sem volt, a nő tartotta el. Az asszony szerdán, az éjszakai órákban érkezett haza munkából, majd a felébredő férfi kiabálni kezdett vele és kérdőre vonta őt egy aznap kapott idézés kapcsán.
Ütötte-verte a nőt
A nő válaszát a férfi nem hitte el, ezért mintegy fél órán át ütötte-verte. Majd az asszony kért egy pohár vizet. Ezután a férfi és a nő lefeküdtek, ám hajnalban a férfi észlelte, hogy a mellette fekvő nő nem lélegzik. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Újra lefeküdt a holttest mellé
Igaz, hogy úgy látta, hogy a nő meghalt, ennek ellenére azonban újra visszafeküdt aludni. Másnap a megszokott napi rutin szerint végezte dolgát, délután pedig ismét lefeküdt a sértett holtteste mellé.
Elfogták a rendőrök
A férfit a délutáni órákban fogták el a rendőrök, miután üzenetváltások és telefonhívások alapján több ismerős is attól tartott, hogy a nővel valami történhetett. Vasárnap a Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció