2021. március 2-án, délelőtt folytatódott a Fővárosi Törvényszéken R. Szilveszter tárgyalása. A férfinak az volt a bűne, hogy 2013-ban megölte a soroksári otthonából kocogni induló Kardosné Gyurik Krisztinát.

Futónőre támadt

Ahogy azt korábban a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál is írta, 2013. szeptember 25-én Budapest 23. kerületében R. Szilveszter egy füves-bokros területen “szexuális célzattal, brutálisan, az emberi méltóság mély megalázásával” megölte az otthonából kocogni induló Gyurik Krisztinát. Az eset kapcsán egy hajléktalan férfit letartóztattak, azonban kiderült, hogy a gyilkossággal összefüggésbe hozható R. Szilveszter is – írja a Blikk.

Folytatódott a tárgyalás

2021. március 2-án, délelőtt folytatódott R. Szilveszter tárgyalása, a mai napon pedig tanúkat hallgattak meg, akik váratlan dolgokat állítottak az elkövetőről. Az első tanú ismerte R. Szilvesztert, barátnőjének a rokona, és elmondta, hogy többször is kerékpároztak, kirándultak együtt. A Kekvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

 

Udvarolt neki

Rendőrségi vallomásában elmondta a tanú, hogy korábban Szilveszter neki is udvarolt, de visszautasította a közeledését, mert a férfi nála jóval idősebb volt. Amikor a férfi más ügy miatt börtönbe került, megírta a fiatal nőnek, hogy hiányzik neki. És miután a nő meglátta a hírekben, hogy lehet, a férfi követte el a soroksári gyilkosságot, nem akart hinni a szemének, nem ilyennek ismerte meg R. Szilvesztert. EZT IS OLVASD EL: Újabb meglepő részlet a soroksári futónő meggyilkolása ügyében: kiderült, szeretőjével randizgatott futás közben a családanya

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Unokatestvérét is meghallgatták

A mai tárgyalási napon meghallgatták a második tanút is, aki R. Szilveszter unokatestvére volt. A nő elmondta, hogy szerinte a férfi vicces és kedves volt, nem érezte úgy, hogy a gyerekeit félteni kellene tőle. KAPCSOLÓDÓ: A soroksári futónő gyilkossági ügyében váratlan fordulat történt, egy másik gyanúsított is előkerülhetett

Ezt mondta

„Nem ivott, nem dohányzott, a gyerekekkel rengeteget játszott.Néha feljött hozzánk, teljesen normálisan viselkedett. Egyszer még a börtönben is meglátogattuk, akkor is a lányomat győzködte, hogy tanuljon és ne lógjon” – mondta a bíróságon az unokatestvér.

Együtt éltek

A tárgyaláson a bíró felolvasta az áldozat apósának és anyósának is a vallomását. Ők egészségügyi állapotuk miatt nem jelentek meg a bíróságon. K. Lajosné korábban bevallotta a nyomozóknak, hogy egy házban éltek fiával menyével, Krisztinával és az unokájával. SZÖRNYŰ: Saját anyjával végezhetett egy nő Óbudán

Ezt gondolja Krisztáról az anyós

Az anyós vallomásában az állt, hogy az asszony kicsit rideg, kevésbé érzékeny embernek ismerte meg Krisztát, akiről kiderült 1999-ben költözött hozzájuk. A fiatalok kapcsolatáról azt mondta, hogy teljesen rendben volt, bár K. Lajos egyszer megcsalta Krisztinát. Az anyós szerint azért, mert fiának sokkal nagyobb volt a szexuális étvágya, mint a menyének. Ugyanakkor később ez a kapcsolat megszűnt, így helyreállt a családi béke. BRUTÁLIS: Két holttestet találtak egy budapesti házban, egy nagymama és fia halt meg

Aggódtak, amikor nem érte haza

Az anyós arról is beszélt, mit éreztek akkor, amikor Krisztina nem tért vissza a futásból. Állítása szerint a nő rendszerint ugyanabban az időpontban futott, és aznap, amikor nem ért haza, egyből rosszra gondoltak. Fia és unokája autóval, férje pedig biciklivel indult Krisztina keresésére. Mivel nem jártak sikerrel, bejelentést tettek a rendőrségen, a rendőrök pedig egy kereső kutya segítségével találták meg a nő holttestét. A család összeomlott, amikor megtudták a tragikus hírt.

7 éve történt a gyilkosság

A szerencsétlen nőt 2013. szeptember 25-én gyilkolták meg. Az elkövetőt 5 évig keresték, és véletlenül akadtak rá a börtönben ülő R. Szilveszterre, akinek a DNS-mintája egyezett a helyszínen rögzített anyagmaradványokkal. A férfi azóta is tagadja a bűncselekmény elkövetését.

Rejtélyes ügy

R. Szilveszter nem tett vallomást, csak annyit mondott szóban a rendőröknek, hogy valóban járt a gyilkosság időpontjában a helyszínen, azonban ő nem bántott senkit. R. Szilveszter ügyvédje, dr. Lichy József sem tartja elképzelhetőnek a teóriát. „Ha az ötévnyi, minden apró részletre kiterjedő nyomozás alatt egy ilyen verzió nem merült fel, akkor az nem létezik” – mondta korábban a férfi védője. A Kekvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: R. Szilveszter – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán