A soroksári futónő özvegye azt állítja, felesége szeretője bérelhette fel azt a hajléktatlant, akinek DNS-e megegyezett a helyszínen rögzített anyagmaradványokkal. Kardos Lajos szerint felesége valamitől tartott, mert utolsó futására indulva. tőle szokatlan módon, levette ékszereit.

Szeretője volt a futónőnek

Tanúvallomások felolvasásával folytatódott a múlt kedden a soroksári futónő megerőszakolásával és kegyetlen meggyilkolásával vádolt R. Szilveszter pere. A bíró többek között ismertette a vádlott édesanyjának és Kardosné Gyurik Krisztina szeretőjének nyilatkozatait.

Bevallotta a szerető a kapcsolatot

Egy gyilkossági ügy nyomozásának az elején ismeretlen tettes esetén minden olyan személy érdekli a nyomozóhatóságot, aki szoros kapcsolatban állt az áldozattal. Így került a látókörükbe D. Ferenc is, aki a kihallgatásai során elismerte, szexuális kapcsolat volt közte és a futónő között – írja a Bors.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A férj a szeretőre gyanakszik

Kardos Lajos, az özvegy, nem kevesebbet állít, mint hogy elképzelhetőnek tartja: felesége feltételezett gyilkosát, R. Szilvesztert az asszony szeretője bérelte fel.

Szerinte szakítani akart vele

„Lehet, hogy sokan megmosolyognak majd a feltételezésem miatt, de egyre inkább az az érzésem, hogy Kriszti gyilkosa nem saját elhatározásából cselekedett. Kijelentésemet tényekkel is alá tudom támasztani. Az a nyomozók számára sem kérdés, így sajnos, nekem is el kell fogadnom, hogy a feleségemnek szeretője volt. Az is biztos, hogy a halála előtti két napban randevúzott ezzel a valakivel, de érzésem szerint szakítani akart vele” – mondta a Blikknek Kardos Lajos.

Otthon hagyta ékszereit

 „Az tény, hogy nagyon furcsán kezdett el viselkedni, érződött rajta, fél valamitől vagy valakitől, és – tőle teljesen szokatlan módon – a futás előtt levett minden ékszert magáról, úgy indult az utolsó útjára. Azt is tudom, ez az ember a nyomozók érdeklődését is felkeltette, olyannyira, hogy poligráfos vizsgálatot is végeztettek rajta, amin elbukott! A vizsgálat végeredményében nem kételkedhetünk, hiszen azt az ország első számú szakembere végezte.” – mondta az özvegy.

Meghalt a szerető

A férfi azóta elhunyt, így ezt a szálat többé senki nem vizsgálta, és a gyilkos személyében az özvegy sem kételkedik. Az állítólagos szeretőt 2016-ban tanúként meghallgatták, ám kis idővel ezután hirtelen elhalálozott. Halálát aortarepedés okozhatta. A  férfi házas volt, s azon útvonal közelében lakott, ahol Krisztina rendszeresen futott.

Bérgyilkos ölhetett

„Kriszti szeretőjének halálában a stressz is közrejátszott. Abban egyetlen percig sem kételkedem, hogy feleségemet R. Szilveszter ölte meg, hiszen ezt számos megdönthetetlen bizonyíték támasztja alá. Nekem azonban nagyon fontos, hogy minden apró részlet a helyére kerüljön, és hibátlan képet kapjak a történtekről” – mondta Kardos Lajos, aki szerint az eltelt hét év alatt több neves nyomozó is azt állította: biztos, hogy bérgyilkosság történt.

7 éve történt a gyilkosság

Az asszonyt 2013. szeptember 25-én gyilkolták meg. A tettest öt évig keresték, s véletlenül akadtak rá a börtönben ülő R. Szilveszterre, akinek a DNS-mintája egyezett a helyszínen rögzített anyagmaradványokkal. A férfi azóta is tagadja a bűncselekmény elkövetését.

Kételkedik

R. Szilveszter ügyvédje, dr. Lichy József nem tartja elképzelhetőnek a teóriát. – Ha az ötévnyi, minden apró részletre kiterjedő nyomozás alatt egy ilyen verzió nem merült fel, akkor az nem létezik – reagált a férj felvetésére a vádlott védője.

Kiemelt kép: R. Szilveszter az egyik bírósági tárgyalás után – Forrás: MTI