A Budapesti 2. és 3. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfival szemben, aki még 2017-ben, fegyverrel rabolt ki két dohányboltot és egy ékszerüzletet Budapesten, majd az utolsó rablás után másnap külföldre menekült.

Fegyvert fogott az eladóra

A vádirat szerint a vádlott először 2017. február 19-én, egy 11. kerületi dohányboltba ment be úgy, hogy az arcát eltakarta, majd fegyvert szegezett az eladóra, és a kasszában lévő pénzt követelte. A fenyegetés hatására a sértett félelmében nem mert megmozdulni, ezért a vádlott átnyúlt a pulton, kivett a pénztárgépből több mint 680.000 forintot, majd elmenekült. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Dohányboltot is kirabolt

2017. március 14-én a férfi egy 2. kerületi dohányboltot rabolt ki. Ebben az esetben is eltakarta az arcát, mielőtt az üzletbe lépett, majd az eladó arcához egy fegyvert tartott, miközben egy zacskót átnyújtva, a bevételt követelte. Az eladó a kasszában lévő 140.000 forintot zacskóba tette és átadta a vádlottnak, aki azzal elmenekült.

 

Megtámadta az egyik eladót

Egy hónap elteltével, 2017. április 22-én a férfi újra rabolt. Ezúttal egy 2. kerületi ékszerboltba ment be, ahol elővette a riasztófegyverét, azt az eladó fejéhez tartotta, majd átugrott a pulton, és a nőt a földre rántotta.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pánikgomb

A sértett megnyomta a pánikgombot és segítségért kiabált, ezért a támadó befogta a száját, majd amikor a nő menekülni próbált, többször megütötte és megrúgta. Végül az üzletből készpénzt és tört aranyat vitt el, összesen mintegy 2.700.000 forint értékben.

Moszkávig menekült

A férfi az utolsó rablást követően másnap Moszkvába menekült, ahol nemzetközi elfogatóparancs alapján 2021. szeptember 30-án fogták el.

Videón az elfogás:

Mehet a rácsok mögé

A Budapesti 2. és 3. Kerületi Ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit 3 rendbeli fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Videón a 2. kerületi ékszerbolt:

Kiemelt kép: police.hu videorészlet