Szekszárd belvárosában, az egyik játszótéren egy férfi holttestet találtak március 11-én a kora reggeli órákban. A helyszínen a rendőri intézkedés  több óráig tartott, mint később kiderült, a háttérben gyilkosság áll. Tegnap Nyékládházán szintén gyilkosság történt. 

Gyilkosság történt 

Szerda reggel, egy szekszárdi játszótéren holttestet találtak. A halálesettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja, ezért a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán halált okozó testi sértés bűntett miatt indult nyomozás. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Több embert hallgattak ki 

A rendőrök a nap folyamán számos embert hallgattak ki, adatokat és bizonyítékokat gyűjtöttek. Az esettel összefüggésben többeket előállítottak, az ő meghallgatásuk, elszámoltatásuk jelenleg is folyamatban van. 

Helyszínelés a szekszárdi játszótéren

Gyilkosság Nyékládházán 

Emberölés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 38 éves nyékládházi férfival szemben. A gyanúsított március 10-én kora hajnalban egy szőlőhegyi kisházban megvágta, illetve olyan erővel verte fejbe áldozatát, hogy a férfi belehalt sérüléseibe.


Érdemes tudnod

A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!


 

Őrizetbe vettek egy férfit 

A bejelentést követően a rendőrök rövid idő alatt azonosították, elfogták, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 38 éves férfit. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte az őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: holttest a szekszárdi játészótéren – Forrás: police.hu