A győri rendőrök egy 27 éves sofőrrel szemben intézkedtek, aki nem tartotta be az alapvető közlekedési szabályokat.

Nem adta meg az elsőbbséget

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Győrben, 2023. március 21-én 7 óra 30 perckor. Egy szentesi férfi közlekedett Volkswagen típusú személygépkocsijával a Babits Mihály utcában a Galamb utca irányából. Haladása során a Lachner György utcai kereszteződéshez érve, az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítását figyelmen kívül hagyta, nem biztosított elsőbbséget a Kálvária utca felől érkező 66 éves férfi által vezetett autóbusznak, és nekicsapódott. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Fotó a helyszínről:

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Elütöttek egy párt

Az ütközés erejétől a Volkswagen a tengelye körül megpördült, a gyalogjárdán nekisodródott egy közúti jelzőtáblának, és tovább csúszva elütötte a járdán szabályosan közlekedő – kutyáikat sétáltató – 36 éves férfit és egy 29 éves nőt. A baleset során a gyalogosok és az autóbusz egyik utasa megsérült, őket a mentők kórházba szállították, közölte honlapján a rendőrség.

Helyszíni felvétel:

A rendőrség vizsgálja az esetet

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja, továbbá a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra kiemelt figyelmet fordítsanak!

Fotó a helyszínről:

Ezt kéri a rendőrség

Közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek! A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet:

Szalagkorlátnak ütközött a Bakonyban, nem úszta meg a motoros

Kiemelt kép és belső fotók: police.hu