Amint arról korábban beszámoltunk, elgázolt egy embert a villamos csütörtök este Budapest tizenegyedik kerületében, a Fehérvári út és a Bocskai út kereszteződésénél. A férfi egyik lába a padka és a villamos közé szorult, miután kiszabadították, mentővel vitték kórházba. 

Tűzoltók szabadították ki a férfit 

A fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével megbontották a villamosmegálló korlátját, emelőpárna segítségével megdöntötték a szerelvényt, majd hordágyra fektették és kiemelték az idős férfit, akit a mentőszolgálat munkatársai ezután kórházba szállítottak. A súlyosnak tűnő baleset másnapján a férfi már a újra ugyanabban a megállóban üldögélt. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.

Sérthetetlenül megúszta a balesetet 

Az RTL stábja a helyszínen, az Újbuda-központnál találta meg a nyolc éve hajléktalanként élő Sándort. A férfi a kamerák előtt mutatta meg a kórházi zárójelentését, amivel bizonyította, hogy szinte sértetlenül megúszta a gázolást. A hajléktalan életmódot folytató Sándor azt mondta, előző este sokat ivott, így teljesen kiesett neki, hogyan zuhant a sínekre.„Üresjárat, semmire sem emlékszem. Arra emlékszem, hogy láttam egy-két rendőrt, aztán ennyi volt az egész”

A tűzoltók megküzdöttek a férfi életéért 

Egy ilyen villamos a kiviteltől függően akár 67 tonnát is nyomhat, ezért a tűzoltóknak speciális felszerelést kellett bevetniük. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, pontosan hogyan emelték ki a férfit a jármű alól. „A tűzoltók, hogy hozzáférjenek a szerelvényhez, két korlátot eltávolítottak feszítővágó berendezéssel, majd emelőpárnával megemelték a járművet. Ezt követően tudtunk hozzáférni az idős férfihoz, akit hordágyra fektettünk, majd átadtunk a mentőszolgálat munkatársainak”.

A Kékvillogó.hu hírportált milliók olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index, Origo vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdess nálunk te is!

Több súlyos balesetet is megúszott 

A mentők ezután mellkasi zúzódással és hasi fájdalommal vitték kórházba a férfit. A hatalmas erőkkel zajló mentőakció és a jármű súlya alapján szinte hihetetlen a szerencsés végkifejlet, a rokonok nélkül élő Sándor szerint viszont ez nála egyáltalán nem újdonság. Állítása szerint több balesetet is túlélt már komolyabb sérülés nélkül. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.

Videón a férfi mentése

Kiemelt kép: részletek a videóból