Mindegy hogy a vízben, vagy máshol: a zsarukra is ugyanúgy lehet számítani, ha valakinek veszélyben van az élete. A hétvégén két olyan eset is történt, amely fényesen bizonyítja ezt az állítást.
Rettenetes döntést hozott
A július 16-ára virradó hajnalban érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint egy 20 éves férfi – miután összevitatkozott családjával – végzetes lépésre szánta el magát. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Azonnal tudták, mi a baj
Egy, a konyhában található éles eszközzel sebet ejtett a karján, hogy véget vessen az életének. Két körzeti megbízott azonnal a helyszínre sietett és egyikük – aki elvégezte a rendőrség segítségnyújtó képzését – megállapította, hogy a férfinek artériás vérzése van.
Sikerült stabilizálni
A felszereléséből azonnal egy érszorítót helyezett fel a sebesült karjára, ezzel megakadályozva, hogy életét veszítse a vérveszteség miatt. A mentőszolgálat munkatársai a helyszínre érkezve stabilizálták a fiatal állapotát, majd a kórházba szállították.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Verőcén is kellett a segítség
Pár órával később a Pest vármegyei Verőce strandján is hasonlóan bravúros körülmények közt mentettek életet a rendőrök. Éppen hajójukkal arra jártak, amikor azt vették észre, hogy egy idős férfi bizonytalanul úszik, majd elmerül. A két egyenruhás nem habozott, azonnal a férfi segítségére sietett.
Sikerült megmenteni
Egyikőjük beugrott a vízbe, s felhozta a férfit a víz alól, másikuk pedig a hajóból mentőpatkót dobott, és együtt a karjánál fogva a hajóba emelték őt. Azonnal megkezdték az eszméletlen férfi újraélesztését, aki a harmadik mellkaskompresszió után magához tért. Átadták a mentősöknek, akik kórházba vitték – közölte oldalán a rendőrség.
Életmentés a strandon
Persze nem kell hivatásosnak lenni, hogy segítsünk másoknak. Mint korábban hírt adtunk róla, szombaton Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, a tiszavárkonyi strandon egy fiatal nő megmentette egy idős asszony életét. Amint meghallotta, hogy baj van, Brigitta azonnal beugrott a vízbe.
Lila volt a szája
Kikiabáltam a lányának és annak férjének, hogy jöjjenek be legalább addig, amíg leér a lábuk, odaevickéltem és ott már ők segítettek kihúzni a nénit – fogalmazott. Mire kihúzták, addigra a hölgy már nem lélegzett és lila volt a szája. Éppen ezért elkezdték az újraélesztést.
Szerencsére nem történt nagyobb baj
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) közlése szerint a nőt stabil állapotban szállították kórházba. Brigitta pár órával később beszélt az asszony lányával, aki azt mondta, édesanyja jól van. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Van segítség!
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!
(Kiemelt képünk saját illusztráció.)