Nem habozott, azonnal a vízbe vetette magát, megküzdött az áramlattal és kihúzta a partra az akkor már nem lélegző fürdőzőt. Most azt mondja, ha csak tehetjük, segítsünk másokon.
Már ülepednek benne az érzések
Most, hogy eltelt már néhány óra, ülepednek az érzések, próbálom felidézni az eseményeket. Őszintén szólva csak arra emlékszem, hogy beúsztam a néniért, megfogtam a haját és próbáltam haladni vele a vízben – mondta el a szon.hu érdeklődésére az a nő, aki megmentette egy idős asszony életét szombaton. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Így indult minden
Ám ugorjunk a történet elejére. L. Borbély Brigitta szombat délelőtt kereste fel a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében található tiszavárkonyi strandot, ahol szeret kutyáival együtt hűsölni a nagy melegben. Egy picit odébb mentek, mert nem szerették volna zavarni az állatokkal az ott lévő családot
Erre lett figyelmes
Nem telt el sok idő, amikor kiabálásra lettünk figyelmesek. A fiatalabb hölgy kiabált, hogy „mama, hol vagy?”. Nem jött reakció, felfigyeltünk mi is, s egyszer csak megláttam az idősebb hölgyet, csak az ősz hajat láttam, és azt, ahogy a kezével csapkodott, igyekezett a víz felszínén maradni – elevenítette fel a drámai pillanatokat.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Sok akadályt kellett leküzdenie
Mivel nem indultak érte családtagjai, ezért nem gondolkodott, azonnal ment. Akkor már csak lebegett a néni – magyarázta. Rögvest bement a vízbe, megragadta a néni haját, s próbálta kihúzni, ami nehezebben ment a vártnál. Ugyanis termetesebb volt nála, s ráadásul a sodrással is meg kellett küzdenie.
Lila volt a szája
Kikiabáltam a lányának és annak férjének, hogy jöjjenek be legalább addig, amíg leér a lábuk, odaevickéltem és ott már ők segítettek kihúzni a nénit – fogalmazott. Mire kihúzták, addigra a hölgy már nem lélegzett és lila volt a szája. Éppen ezért elkezdték az újraélesztést.
Azonnal érkezett a segítség
Közben hívták a 112-t, az asszony családja teljes sokkban volt, férje a kutyákat tartotta vissza, így Brigitta némiképp magára volt utalva. „Szerencsére néhány mellkasi nyomás és befújás után elkezdett hörögni a néni” – idézte fel. Nem sokkal később megérkeztek a helyi rendőrök is.
Segítsünk másokon
Közben mentőautó-és helikopter is érkezett a helyszínre. Ekkor már stabilizálták az asszony állapotát, s kórházba szállították. Miután eltelt pár óra, Brigitta újra végig gondolta a történteket, aki nem magát akarta fényezni: inkább azt mondja, figyeljünk egymásra, ha csak tehetjük, ne szalasszuk el a segítségnyújtást.
Felértékelődött szemlélet
Vallom, hogy minden élet számít, ahogy az embereké, úgy az állatoké is. Most, hogy először voltam ilyen helyzetben, mert korábban még nem mentettem embert, még inkább felértékelődött ez a szemléletem – fogalmazott.
Mindenkinek ismernie kell a veszélyeket
Hozzáfűzte, üzeni mindenkinek, hogy cselekedjen, amint teheti. Emellett sose hagyjuk figyelmen kívül a szabad vizek jelentette veszélyeket – főleg akkor, ha valaki nem tud úszni, ahogy az az általa megmentett asszony sem.
Szerencsére nem történt nagyobb baj
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) közlése szerint a nőt stabil állapotban szállították kórházba. Brigitta pár órával később beszélt az asszony lányával, aki azt mondta, édesanyja jól van. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
(Kiemelt képünkön a tiszavárkonyi strand látható, forrás: Google.)