Mint ahogyan arról itt a Kékvillogón is beszámoltunk, január 19-én a gödöllői HÉV-en egy férfi megtámadott egy 47 éves nőt, akinek egyben azt is mondta, hogy húzza le a nadrágját, mert közösülni akar vele. A nő ugyan ellenállt a támadójának, azonban az többször megrúgta a nőt és azzal fenyegette, hogy megöli.
Végig próbált védekezni
Mint megírtuk miután a nő megtagadta a férfi közeledését, az idegen irányt váltott, majd a nő pénztárcáját és a telefonját akarta megszerezni. Ezt követően a nő odaadta pénzét a férfinak, viszont az nem tágított: többször megrúgta a sértettet, miközben folyamatosan azt üvöltözte, „told le a nadrágod, különben megöllek!”. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Eltörte a nő orrát
Mivel a nő ellenállt, a férfi ütni kezdte, majd elvette a táskáját. A nő a súlyos bűncselekmény során orrcsonttörést szenvedett.
Csak ketten voltak
Az áldozat kitartóan védekezett és közben segítségért is kiabált, de mivel csak ketten voltak a kocsiban, ezért senki nem tudott segíteni a nőnek. A nőnek csak úgy sikerült megmenekülnie, hogy a Gödöllő, Erzsébet park megállóhoz közeledve megmondta a férfinak, hogy a férje ott várja, erre a támadó meghátrált, és a leálló szerelvényből kiugorva elmenekült.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kapcsolódó:
Egymilliós díjkitűzés
A rendőrség most egymillió forintos nyomravezetői díjat ígér annak, aki bármilyen információval rendelkezik a támadó férfi hollétét illetően. Az összeg annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy kilétével kapcsolatban olyan konkrét adatot vagy információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti és az elkövető azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát Pest megye rendőrfőkapitánya fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett, írja a Police.
Ezt kéri a rendőrség
A Gödöllői Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a grafikán látható támadót felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon.
A férfi személyleírása
20-25 év körüli, 160-165 cm magas, vékony, szikár testalkatú férfi. Arca hosszúkás, ívelt, tiszta (anyajegy, heg, seb, pattanás nem volt látható), szeme, szemöldöke sötét. Hangja mély, beszéde összeszedett, nyugodt. Az elkövetéskor fekete, kötött téli sapkát, kartondoboz/mustársárga színű, rejtett zipzárú, álló gallérú, combközépig érő, dzseki anyagú, két függőleges zsebbel ellátott kabátot, sötétzöld-fekete, terepmintás melegítőnadrágot, fekete, fűzős sportcipőt viselt. Külseje ápolt, rendezett volt, jellegzetes szagot nem árasztott, derül ki a Police közleményéből.
A támadóról grafika készült
Vállalhatatlan a HÉV vonala
Nem ez volt az első eset, hogy a gödöllői HÉV vonalán erőszakoskodtak az utasokkal. Egy csömöri fiatalember szerint nála több női utas is jelentkezett azzal, hogy lányát vagy őt érte atrocitás. A csömöri férfi, Benjámin szeretné összegyűjteni az utasok panaszait, hogy együtt érjenek el változást a közrend visszaállítása érdekében.
Nagyon súlyos a helyzet
Benjámin szerint a helyzet csak az utóbbi években vált ilyen súlyossá. Mint mondja, a gödöllői vonalon gyakorlatilag mindennapossá váltak a részeg, drogos, behugyozott, behányt hordák, akik főleg késő délutántól kezdődően terrorizálják az utasokat. Benjámin szerint segítene a problémán, ha a teljes vonalon lenne kalauz, aki ellenőrzi az utasokat. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Police