Egy csömöri fiatalembernek elege van a H8 és H9-es vagyis a gödöllői és a csömöri HÉV-en állandósult erőszakból és ahogy fogalmazott „részeg, drogos, behugyozott, behányt hordákból”. A fiatalember megkérte a környéken lakókat, hogy jelentkezzenek nála azok, akiket inzultus ért a HÉV-en, hogy az üzemeltető MÁV-nál és az érintett önkormányzatoktól együtt kérjenek segítséget, valamilyen fellépést, mert ez így nem mehet tovább.

Meg akarták erőszakolni, szétrúgták a fejét

A 47 éves édesanya, Piroska hajnalban indult dolgozni. Kerepesen ült fel a HÉV-re, üres volt a harmadik kocsi, ahová beszállt. A szilasligeti megállóban felszállt egy húszas éveiben járó férfi, aki közölte vele, hogy húzza le a nadrágját, mert közösülni akar vele. Amikor az édesanya ellenállt, a férfi ütni-verni és rúgni kezdte. Eltörte az orrcsontját, az asszony az életéért küzdött. Szerencsére a következő megállónál a férfi leugrott, azóta a rendőrök keresik. A teljes történetet ide kattintva éred el!

Egy apa a lányaival erőszakoskodót kereste

Ezen a HÉV-vonalon nem ez volt az első erőszakos eset. Korábban egy gödöllői édesapa próbálta megtalálni azt a szintén húszas éveiben járó férfit, aki a lányát és a barátnőjét molesztálta hazafelé menet a HÉV-en. Ezt a helyzetet elégelte meg a csömöri Oláh Benjanin, aki a Facebookon arra kérte a környéken élőket, jelentkezzenek nála azok, akiket valamilyen atrocitás ért a HÉV-en. A Kekvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva tudod elérni.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Vállalhatatlan a tömegközlekedés

A BudaPestkörnyéke.hu felkereste Benjámint, aki elmondta, hogy ő is a közlekedésben dolgozik, így tudja, hogy nehéz a helyzet, de szerinte a tömegközlekedés vállalhatatlan lett, már ők is autóra váltottak, mert nem engedi egyedül HÉV-re ülni a feleségét.

Oláh Benjamin szerint véget kell vetni annak, ami a HÉV-eken történik

Oláh Benjámin – Forrás: Facebook/Beni Oláh

Több nőt ért inzultus

Benjamin azt is elmondta portálunknak, hogy rövid idő alatt több nő is jelentkezett, hogy lányát vagy őt érte inzultus. „Ezeket próbálom majd összegyűjteni és ezzel aztán arra sarkalni a szolgáltatót és az önkormányzatokat, hogy fogjanak össze és tegyenek valamit a közrend visszaállításáért” – fogalmazott a csömöri fiatalamber.

Súlyos a helyzet ezen a vonalon

„Kiskorom óta a vonalon utazom 16. kerületi Imre utcában lakott a nagypapám, jó magam pedig Csömöri vagyok. Az elmúlt években lett súlyos a helyzet ezen a vonalon. Gyakorlatilag mindennapossá váltak a részeg, drogos, behugyozott, behányt hordák, akik főleg késő délutántól kezdődően terrorizálják az utasokat” – mondja Benjamin, majd így folytatja:

Süket fülek

A gond ott kezdődik, hogy évekig nem foglalkoztak a panaszainkkal. „Régebben is volt már több kezdeményezésem, de süket fülekre találtam. Mivel én nem hagyom szó nélkül, ha egy nőt inzultálnak, kis túlzással hetente voltam a rendőrörsök látogatója” – mesélte portálunknak Benjamin.

Egy kalauznőt is megvédett

Azt is elmondta, hogy több esetben kalauz hölgyeket is megvédett. Elmesélte, hogy tavaly ősszel egy szombati reggelen kedves, évek óta a vonalon szolgálatban lévő kalauz hölgyet kent a falnak egy drogos srác, pusztán mert elkérte a jegyét. Akkor Benjamin sietett szerencsétlen kalauznő segítségére.

Senki sem akarja megoldani

A csömöri fiatalember szerint ahogy a MÁV átvette a HÉV üzemeltetését létrehozták a HÉV rendészetet, ami szerinte dicsérendő, de állítja ez a csapat létszámhiánnyal küzd már a megalakulásuk óta. Mint fogalmazott: „Valahogy az látszik, hogy a helyzetet senki nem akarja megoldani. Megy az egymásra mutogatás és a kezek széttárása”.

Kalauzok kellenek

A portálunknak nyilatkozó férfi állítja, ha a HÉV-en is a MÁV-os vonatok mintájára, az egész útvonalon lenne kalauz, hölgyek esetében pedig két kalauz, és még a szerelvények is be lennének kamerázva, akkor Banjamin szerint nagyban javulna a jelenlegi tragikus helyzet.

Biztonságos HÉV-eket!

A főváros vezetésének és a Budapesti Fejlesztési Központnak is az a célja, hogy egyre többen utazzanak kötöttpályás tömegközlekedési eszközökön. Ennek a célnak az eléréséhez az is kell, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat például a HÉV-eken. A Kekvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: HÉV megálló Kistarcsán – Fotó: BPK