Miközben a vízi mentés zajlott, a fővárosi rendőrök gyorsan felderítették a késes támadó nyomait. A 34 éves férfi elmenekült a helyszínről, de a hatóságok nem sokkal később egy közeli lakásban rátaláltak, ahol bujkálni próbált.A gyanúsított a kihallgatása során elismerte a cselekményt, ám azt állította, nem állt szándékában kioltani a férfi életét. A bíróság elrendelte a 34 éves férfi letartóztatását.

Nem tudott úszni 

Sándor két gyermeket hagyott félárván: egy a tízéves kisfiút és a nyolcéves kislányt. A kétgyermekes apa – bár sportos alkat volt – nem tudott biztosan úszni. A tanúk szerint a vízben állva, a sodrással küzdve könyörgött az életéért, ám a támadója nem engedte partra mászni, folyamatosan a megölésével fenyegetőzött. A folyó végül elragadta Sándort, a holttestét csak másnap találták meg. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.

Átminősítenék a cselekményt 

Az özvegy úgy tudja, a letartóztatásban lévő férfi családja egy jó ügyvéddel és jogi csavarokkal mindent megtesz azért, hogy a vádat átminősítsék egyszerű garázdaságra – arra hivatkozva, hogy a gyanúsított „csak hőzöngött”, de nem nyúlt fizikai erőszakkal az áldozatához.

Segítséget kér az özvegy 

A család számára a veszteség feldolgozhatatlan. A fiatal édesanya egyedül maradt a gyerekekkel, a mindennapi megélhetés és a temetési költségek terhei alatt. „A kislányom mindennap sír, hogy ő nem akar apa nélkül felnőni, összeroppan a kicsi szíve, attól meg az enyém is” – mondta a Blikknek Dia. A raktári fizetéséből a pszichológiai segítséget és a gyerekek megszokott különóráit is alig tudja kigazdálkodni, így esélye sincs arra, hogy megfizessen egy tapasztalt ügyvédet, aki a bíróság előtt képviselné az elhunyt férje igazát. Nem adományt és nem kártérítést kér, csupán azt, hogy az elkövető ne úszhassa meg néhány évvel egy olyan cselekményért, ami elvette tőlük a legfontosabbat. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.

A Kékvillogó.hu hírportált milliók olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index, Origo vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdess nálunk te is!

Kiemelt kép: illusztráció