Emberölés bűntettéért kell a bíróságon felelnie annak a vádlottnak, aki olyan súlyosan megverte az élettársát, hogy az belehalt a bántalmazásba.

Nem maradt ép testrésze

Gyakorlatilag nem maradt ép testrésze annak Dombrádon brutálisan megvert lánynak, akit élettársa Kegyetlenül megvert, mert az egy másik férfival megismerkedett. Csaba, a kegyetlen gyilkos 24 órán át vizes ruhával borogatta élettársát, abban bízva, hogy majd attól jobban lett. Az ügy drámai részleteiről a KékVillogó itt írt.

Ezek is érdekelhetnek:

Iszonyú kínok között halt meg

A lány iszonyú kínok közt halt meg másnap, pénteken. Csaba nem hívott mentőt, helyette egy ismerősének szólt, hogy nézze már meg az élettársát, mert az nem reagál semmire – ekkor már halott volt a lány.

Borzalom ami ezután történt

Csaba elmenekült a tett helyszínéről. Mindeközben a segítségül hívott ismerős a már halott lányt lefotózta és szétküldte az ismerőseinek az interneten.

Kapcsolódó tartalom

Többször megütötte a nő fejét

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott féltékeny volt a 24 éves élettársára, mert az új kapcsolatot létesített egy másik férfivel. Ezt 2020. június 4-én este tudta meg élettársától a vádlott a dombrádi lakásukban, és köztük emiatt veszekedés támadt. A vádlott többször kézzel megütötte a nő fejét, majd miután a sértett a földre esett, a mellkasát összerugdosta nagy erővel.

Egy ismerősétől kért segítséget, majd elmenekült

Az életveszélyes állapotban lévő sértettet a vádlott vizes ruhával borogatta másnap délutánig, majd amikor azt látta, hogy nem ad életjeleket, egy ismerőstől kért segítséget, ő pedig elmenekült.

A nőn már nem lehetett segíteni

A kiérkező mentők már nem tudtak segíteni az összevert sértetten, aki a lakásban elhalálozott. A nő testén annyi sérülés volt, hogy az orvosszakértők az ütések, rúgások pontos számát nem is tudták megállapítani. A bujkáló vádlottat két napon belül elfogták a helyi rendőrök, azóta letartóztatásban van.

Hosszú időre rács mögé kerülhet

Bár a nyomozás során halált okozó testi sértés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként a férfit, mely bűncselekményért 2-8 évig tartó szabadságvesztés szabható ki, azonban az ügyész úgy értékelte a bizonyítékokat, hogy a vádlott szándéka a sértett megölése volt. Nem kívánta ugyan a nő halálát, de közömbös volt iránta, így a vád szerint emberölés bűntettét követte el, amiért a törvény szerint már 5-15 évig tartó szabadságvesztés jár – írja a Friss Média.

12 év minimum

Az ügyészség azt indítványozta, hogy a letartóztatásban lévő vádlottat 12 év börtönbüntetésre ítélje a bíróság akkor, ha beismerő vallomást tesz és nem kéri a tárgyalás megtartását.

Kiemelt kép: Friss Média