Két férfi, aki azt állította magáról, hogy ellenőr, állítólag 25 ezer forintot követelt két izraeli nőtől egy budapesti metróállomás kijáratánál azzal az indokkal, hogy nem érvényes a jegyük. A vita később tettlegességig fajult, az ellenőrök közben ráadásul antiszemita megjegyzéseket tettek rájuk.

Le akarták húzni őket

Egy izraeli lap szerint 25 ezer forinttal próbálták meg Budapesten átverni magukat jegyellenőröknek kiadó férfiak a 48 éves jeruzsálemi tanárnőt, Tamar Jordanit és 65 éves édesanyját. A vita végül tettlegességig fajult, és állítólag antiszemita megjegyzések is elhangzottak. A két nő már éppen elhagyta volna az egyik fővárosi metróállomást, amikor az ellenőrök a jegyüket kérték. Az Ynet izraeli lap szerint a férfiak azt állították, hogy a jegyek érvénytelenek, mivel az utasok elhagyták a belvárost. A vita akkor robbant ki, amikor a 65 éves nő ellenkezett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Ez nem igaz”

„Édesanyám nagyon jól ismeri Budapestet, és vita tört ki, amikor közölte velük, hogy ez nem igaz” – mondta a tanárnő az izraeli lapnak.

 

Elvették az útlevelüket

 „Nagyon gyorsan rájöttünk, hogy megpróbáltak lehúzni minket. Elvették az útleveleinket, hogy bírságot szabjanak ki. Nem egyeztünk bele, hogy fizessünk. Az ellenőrként bemutatkozó két ember más turistákat is ugyanezzel a szöveggel állított meg” – tette hozzá.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem látta őket a kamera  

A tanárnő szerint állítólag nem igazolta magát és a két ellenőr olyan helyen tartózkodott, ahol épp nem láthatott rájuk a térfigyelő kamera.

Kedvezményt ígértek

„Követelték, hogy fizessünk 25 ezer forint bírságot, és még azt is javasolták, hogy ha készpénzben fizetünk, akkor adnak nekünk kedvezményt, a felével megúszhatjuk. Rettenetesen ijesztő volt. Úgy döntöttünk, hogy felhívjuk a rendőrséget, és ezt közöltük az ellenőrökkel” – mondta a nő.

Ököllel megütötték

Az izraeli turisták fényképeket készítettek a helyszínen, miközben elfajult a helyzet. Az izraeliek elmondása szerint az egyik ellenőr a földre lökte a nőt és megpróbálta elvenni a fényképezőgépet. A másik ököllel ütötte 65 éves édesanyját. A lap szerint az ellenőrök végül jegyzőkönyvet készítettek és visszaadták az érintett útleveleket, azonban a turisták nem hagyták annyiban a dolgot.

„Antiszemita gesztus”

„Az egyik ellenőr azt mondta nekünk: zsidók, menjenek Izraelbe, és eközben obszcén antiszemita gesztust mutatott, a zsidók nagy orrát imitálva” – mondta a nő.

Megérkeztek az egyenruhások is

Az esethez kiérkeztek a rendőrök is, akik kihallgatták mind a négy felet, azonban az izraeli tanárnő szerint nem úgy zajlott az intézkedés, ahogy azt remélte. „Feljelentést tettünk testi sértés miatt, de a legnagyobb megdöbbenésünkre a rendőrség, annak ellenére, hogy a végén elismerte, hogy csalásról van szó, és nem volt probléma a jegyünkkel, nem volt hajlandó semmilyen lépést tenni ellenük.”

Nyolc óra a rendőrségen

Az RTL Híradó információi szerint a rendőrségen a két nő ügyét a magyarországi zsidó közösség képviselője is segítette, ahol végül több órás kihallgatás során számoltak be az esetről. Nyolc órát töltöttek a rendőrségen, ahol állításuk szerint még egy pohár vizet sem kaptak. Egyelőre a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ sem szólalt meg az ügyben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció