Amint arról a Kekvillogo.hu is beszámolt, február 15-én folytatódott a Novozánszki Fanni halála miatti büntetőper. Ezen a tárgyaláson szakértőket hallgattak meg, egyiküknek pedig azt a videót is levetítették, amelyen Fanni holttestét kicipelik a házának a mélygarázsából.

Folytatódott a tárgyalás

Újabb tárgyalás következett VV Fanni rejtélyes halálesetének az ügyében. Dr. Farkas Gabriella bírónő a hétfői napon arra kereste a választ, hogy Fanni testét élve vagy halva cipelték-e ki a nő lakásából – írja a Bors. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ismét levetítették a felvételt

A hétfői tárgyaláson ismét levetítették K. Sándor igazságügyi orvosszakértőnek azt a felvételt, amelyen látható, hogy a VV Fanni elrablásával gyanúsított  B. László a karjaiban cipeli VV Fanni testét. A bírónő egyértelmű kérdést tett fel: „Szakértő úr szerint a vádlott élő vagy élettelen testet cipel a karján?” – kérdezte a bírónő.

 

Így válaszolt a szakértő

„Ami képen látszik, még ha rossz minőségű is, hogy egy tónustalan testet cipel a felvételen látható férfi” – mondta az orvosszakértő. Ezt követően hozzátette, hogy egyértelműen azonban nem tudja megállapítani, hogy VV Fanni halott volt-e, amikor a felvétel készült.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Többször is megnézte a felvételt

Amikor a szakértő először megnézte a szörnyű felvételt, azt mondta, hogy a kezek állása alapján arra gondol, hogy a férfi által cipelt nő az eszméletvesztés állapotában van. A videót többször is megnézte, de végül arra jutott, hogy biztonsággal nem tudja megállapítani, hogy a nő halott volt-e vagy sem. Hozzátette, hogy a nő karja ernyedt, azonban nem merev, ezek szerint ha halott, akkor nem régóta az – írja a Blikk.

Szóba került a csomagtartó is

A tárgyaláson a bírónő B. László csomagtartójára is kitért, mivel a nyomozati dokumentációk szerint VV Fanni több mint 10 órát is eltölthetett a férfi bérelt autójának csomagtartójában. A kérdés itt már csak az volt, hogy a szakértő szerint B. László a 10-16 óra között beállt hullamerevséggel is ki tudta-e venni őt onnan. A szakértő erre a kérdésre egyértelmű igennel válaszolt.

Késett a tárgyalásról

Még mielőtt elkezdődhetett volna a tárgyalás, a bírónő keményen leszólta B. Lászlót, amiért késett: “B. úr, megint mi jött közbe, hogy nem sikerült ideérni időben?” – tette fel a kérdést a bírónő.

Nyomkövetőre hivatkozott

B. László azzal védte ki a bírónő kérdését, hogy azt felelte, a lábára szerelt nyomkövetőjével volt valami, és a dunaújvárosi rendőrök későn intézkedtek.

Sok a kérdés

A korábbi tárgyalásokon a bírónő már meghallgatta a nyomozás vezetőjét, Szamosi Csabát, aki elárulta, hogy a nyomozók már pontosan tudják, hol dobhatták bele a Dunába VV Fanni holttestét. Azt is elmondta, hogy a nyomozás során nagy segítségükre voltak az Utah államból érkező FBI nyomozók, akik műholdfelvételek alapján keresték a bizonyítékokat.

A Dunában van

A nyomozó a vallomásában azt állította, hogy Fanni holtteste biztosan a Dunában van, a kérdés inkább már csak az, hogy valaha is előkerül a valóságshow-szereplő holtteste. Szerinte van rá esély, hogy még megtalálják a nő holttestét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: VV Fanni a villában – Forrás: RTL Klub