Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a buszsofőrrel szemben, aki 2018. november 24-én a helytelen vezetéstechnikája miatt gondatlanságból elkövetett tömegszerencsétlenséget okozott. A balesetben tucatnyian sérültek.
Nem megfelelően használta a fékrendszert
A felelőtlen buszvezető 2018. november 24-én Kékestető felől haladt Mátraháza irányába egy autóbusszal, amelyen 39-en utast szállított. Az útszakasz lejtős, kanyargós, nedves volt, viszont a férfi nem használta a jármű hidraulikus tartós-fék egységét (retarder), csak a fékpedállal fékezett, így az üzemi fékrendszer meghibásodott: a fékpofák/-dobok elégtek, ami miatt a busz a fékpedál benyomásával nem lassult.
Későn vette észre a hibát
A sofőr csak később, az 1400. méterszelvénynél – 65-70 km/h sebesség mellett – vette észre, hogy nem használta a retardert, ezért azt működésbe hozta. Ugyanakkor a balesetet ezzel nem tudta elkerülni a buszsofőr, mivel az egyik jobb kanyarnál nem tudta bevenni az ívet, ezért szándékosan jobbra húzta a járművet, hogy a fának ütközzön a kisebb baleset elhárítása érdekében.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Fának vezette a buszt
A buszvezetőnek sikerült azzal elkerülnie a végzetes katasztrófát, hogy egy fának vezette neki a járművet, azonban a baleset során így is többen megsérültek. A balesetben két utas nyolc napon túl gyógyuló, míg tíz másik személy nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérülést szenvedett el a szerencsétlenség során.
Ez is érdekelhet
Megszegte a KRESZ-szabályokat
A tömegszerencsétlenség azért történhetett meg, mert a vádlott nem tartotta be azt a KRESZ-szabályt, miszerint egy gépjárművel úgy kell közlekedni, hogy az ne veszélyeztesse más személyek biztonságát.
Elkerülhető lett volna a baleset
A hatóságok megállapították, hogyha a férfi betartotta volna a KRESZ előírásait és előírásszerűen használta volna a fékrendszert, akkor elkerülhető lett volna az üzemi fék meghibásodása és a baleset sem történt volna meg.
Gondatlanságból elkövetett tömegszerencsétlenség okozott
A vádhatóság szerint a férfi gondatlanságból okozott tömegszerencsétlenséget, így vele szemben felfüggesztett szabadságvesztésre és járművezetéstől való eltiltásra tettek indítványt. Az ügyészség továbbá indítványozta, hogy a bíróság kérje számon a férfitól a bűnügyi költség megfizetését is, ami 700. 066 forintot tesz ki.
Ez is érdekelhet
Kiemelt kép: A balesetről készült ügyészségi fotó