Összességében legalább 30-35 millió forint kárt okozott az érintetteknek Almási Lenke, korábbi olimpikon tornász, aki nyár eleje óta börtönben raboskodik.
Csalásért bűnhődik
Az ügyben a Budapesti 2. és 3. Kerületi Ügyészség folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat, amelyben a bíróság a tárgyalás eredménye alapján a vádlottat bűnösnek mondta ki. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
A felfüggesztetett is le kell ülnie
Almási Lenkét 1 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A bíróság az ítéletben egyúttal elrendelte egy, a vádlottal szemben korábban, más ügyben – szintén csalás miatt – kiszabott 1 év tartamú felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is – mondta el a Blikknek Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Újabb börtönévek várhatnak rá
A tavasszal tett feljelentések kapcsán még nem zárult le a nyomozás, azok miatt akár újabb börtönévek várhatnak a volt olimpikonra.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Aligha kapják vissza a pénzüket
Ebben az ügyben az általa becsapott emberek egy idő után belátták, hogy aligha kapják vissza a pénzüket, ezért feljelentést tettek a 19. kerületi rendőrkapitányságon. Az eset azóta átkerült a Budapesti Rendőr-főkapitányságra.
Milliós károk
A sértettek a közelmúltban külön Facebook-csoportot hoztak létre. Valakitől pár százezer forintot kapott Almási Lenke, de volt, akitől egyszerre mintegy 6,5 millió forintot (!) csalt ki.
Megnyerő és barátságos
A Blikknek az egyik áldozat korábban elmondta, hogy „a nagyasszony kezelésére” több millió forintot adott. Megnyerő és kedves asszonyként írta le a korábbi olimpikont, akivel könnyen lehetett barátkozni.
Megbánta, hogy adott
„Eddig soha nem adtam kölcsön senkinek, mindig megneszeltem, ráéreztem, ha valami simli van a dologban. Ő azonban csodálatosan megvezetett. Az örökségemet is kicsalta tőlem a szélhámos olimpikon” – fogalmazott.
Legalább 30-35 milliót szerzett meg
A Blikk szerint akár újabb károsultak jelentkezhetnek a hírre. Eddig a becslések szerint legalább 30-35 millió forintról lehet tudni, ekkora kárt okozott azoknak, akik feljelentést tettek az ügyben.
Pálhalmán ül
Almási Lenke július óta a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben tölti a szabadságvesztését. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Hová lett a pénz?
A sértettek egyébként nem értik, hova tudott ennyi pénzt eltapsolni Almási Lenke, aki albérletben lakott, illetve egy öreg kisautója volt, amit azóta már el is adott, de annak az árából sem törlesztett, mert a bank elvitte az érte kapott összeget.
Kiemelt kép: illusztráció