Nem tudta már irányítani a járművet, így áttörtek egy betonkerítést, majd a mélyben landoltak. A fotókat elnézve kisebb csoda, hogy senki sem veszítette életét.

Az egyik legveszélyesebb közlekedési manőver során történt baj

Az eset még április 13-án, csütörtök délelőtt történt. Ekkor egy 29 éves gárdonyi járművezető Zsámbék irányából Szomor felé közlekedett a z1105-ös számú úton. Ekkor haladása során Felsőörspusztánál egy járműsor előzésébe kezdett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Mindenki megsérült

A manőver végrehajtása során elvesztette uralmát a jármű irányítása felett és egy beton kerítés szélének ütközött, majd az úttestről lesodródva szakadékba zuhant. A baleset során a járművezető és mindhárom utasa megsérült, egyiküket mentőhelikopter szállította kórházba.

 

Könnyen a vádlottak padján találhatja magát

A Bicskei Rendőrkapitányság a felelőtlen járművezetővel szemben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított büntetőeljárásban vizsgálja a baleset bekövetkezésének körülményeit – közölte oldalán a rendőrség.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ezt tanácsolják a zsaruk

Az eset kapcsán az egyenruhások ismét figyelmeztették a közlekedőket, hogy a szabályok betartásával a tragédiák zöme elkerülhető. Továbbá fontos, hogy mindenki kezelni tudja a stresszhelyzeteket és a konfliktusokat. Emellett azt kérik, mindenki vigyázzon magára és utasaikra, valami a közlekedés többi résztvevőire, hiszen mindenkit hazavárnak.

A balesetet szenvedett autó

Oldalára borulva állt meg

Rettenetes tragédia

Sajnos halálos baleset is történt csütörtökön. Mint arról hírt adtunk, fának csapódott, majd kigyulladt egy személyautó a 3-as főút 112-es kilométerénél, Heves vármegyében Kápolnán késő este.

Bennégett a vezető

Teljes terjedelmében égett a jármű. A tűzhöz az egri hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat. Az Agria Tv információi szerint a sofőr bennégett autójában. A haláleset tényét a rendőrség is megerősítette, noha pontos részleteket nem közöltek.

Nem messze árokba borult egy kamion

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint több baleset is történt mind péntek délelőtt, mind csütörtök este. Többek közt felborult egy teherautó pótkocsija az M25-ös autóút 17-es kilométerénél, Andornaktálya és Eger között. A jármű rakományának egy része az úttestre szóródott

Tartálykocsi az árokban

Szintén csütörtök este árokba borult egy tartályos kamion Karcsán, a Petőfi Sándor utcában. A sátoraljaújhelyi és a cigándi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amelyből szivárgást nem tapasztaltak. A helyszínelés idejére teljesen lezárák az érintett útszakaszt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Cikkünkben használt képeink a rendőrség helyszíni szemléjén készültek.)