Egymást érték a balesetek országszerte, azonban szombat este már halálos áldozata is lett a borzasztó sorozatnak. Teljes útzár mellett zajlott a helyszínelés.
Valamiért letért az útról
Egy 31 éves helybéli férfi közlekedett személyautójával Szokolya külterületén február negyedikén szombaton, amikor nem sokkal háromnegyed öt előtt árokba hajtott – közölte oldalán a rendőrség. A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Hiába küzdöttek, életét veszítette
Ám ekkor eddig tisztázatlan okokból árokba hajtott. Az autó 26 éves nő utasának életéért a kiérkező mentősök hiába küzdöttek, a helyszínen belehalt sérüléseibe. A helyszínelést teljes útzár mellett kezdték meg a hatóságok, amelyet azóta már feloldottak. A váci rendőrök fogják kivizsgálni a tragédia körülményeit.
Veszélyesen jegesedett az út
A katasztrófavédelem azt közölte az esettel kapcsolatban, hogy a Török patak üdülőterület melletti szakaszon történt a baleset, s az egyik utast feszítővágóval kellett kiszabadítania a váci hivatásos tűzoltóknak. Az útviszonyokról az egyik kommentelő azt írta, hogy jeges átfolyások voltak.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Baleset baleset hátán
Sajnos nem csak Szokolya közelében volt baleset: országszerte rengeteg baleset történt az elmúlt 24 órában a viharos idő és az eső miatt. Mint a Tv2 Tények című műsorának nyomán mi is beszámoltunk róla, Székkutasnál két gyerek sérült meg, Páhinál pedig egy kétéves kislányt vittek kórházba, miután a család autója kisteherautóval ütközött.
Frontális karambol Hódmezővásárhelynél
Szinte minden eleme összetört annak az autónak, amelyik Hódmezővásárhelynél frontálisan karambolozott egy kisbusszal, a szakadó esőben. Az autó sodródott át a szembesávba, ezután csapódtak egymásnak. A tűzoltókat is riasztották az esethez.
Kutya is megsérült
„Tűzoltó kollégáim a személyautóból – amelyik az árokba borult az ütközés következtében – egy súlyos, életveszélyes sérültet csak feszítővágó segítségével tudtak kiemelni. Egyébként ebben az autóban ketten utaztak. Valamint találtunk egy kutyát is, amelyik megsérült a balesetben. Értesítettük a gyepmesteri szolgálatot, akik elszállították a helyszínről” – ismertette a vármegyei katasztrófavédelem szóvivője., Molnár Krisztina
Hatalmas volt az ütközés ereje
A becsapódás olyan erejű volt, hogy az autó felborult, majd métereket csúszott, végül az árokban állt meg. Mindkét utasát elvitték a mentők. Egyikőjük életveszélyes koponyasérülést szenvedett a balesetben. „Már a helyszínen életmentő beavatkozásokra volt szükség, míg a másik sérült is súlyos koponya-, illetve alsó végtagi sérüléseket szenvedett” – ismertette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs munkatársa.
Nem adott elsőbbséget a busznak
A főváros 20. kerületében pedig a 123-as busz karambolozott, amikor egy autó nem adta meg neki az elsőbbséget. „Két sérültet kellett kórházba szállítani, egy nő a fejét, egy férfi pedig a vállait fájlalta, mindkettőjüket traumatológiai osztályra szállítottuk” – nyilatkozta az OMSZ kommunikációs igazgatója, Győrfi Pál.
HÉV-vel is karamboloztak
Mint korábban beszámoltunk róla, a soroksári HÉV pedig egy kisteherautóval karambolozott egy átjáróban, a szerelvény métereket tolta maga előtt a furgont, amit később lelökött a sínről. Itt nem sérült meg senki. A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
(Kiemelt képünk illusztráció, forrás: police.hu.)