Egy évtizedek óta feszült viszony ért kegyetlen véget péntek délután. A két család kapcsolata permanensen rossz volt: az áldozat majdnem megvakította a gyilkos édesapját, amikor rálőtt. Az elkövető pedig rendszeresen kábítószert fogyasztott.

Feszült viszony

Saját udvarán verte agyon a szomszédját egy 28 éves férfi Esztergomban péntek délután. Ököllel és könyökkel ütötte a férfit, aki belehalt a sérüléseibe. A két család régóta haragban állt egymással. Volt, hogy az idős áldozat egy légpuskával a támadó rokonaira lőtt – hangzott el a Tv2 Tények című műsorának szombat esti adásában. A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Véres volt az arca

Könnyes szemmel nyilatkozott annak a férfinek az édesapja, aki a gyanú szerint meggyilkolta idős szomszédjukat Esztergomban. „Tiszta vér volt az arca meg a keze is (…) és azt mondta, apu nagy bajt csináltam, agyonvertem Attilát könyökivel… na hát ennyi volt” – fogalmazott édesapja, miközben alig tudta visszatartani sírását.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Lövöldözött és drogosnak nevezte

Régóta haragban volt a két család. Korábban az idős férfi egy légpuskával, majdnem fél szemére megvakította a szomszédját. „Bátyámnak lelőtte az összes galambját…. majdnem kilőtte a szememet” – magyarázta az idős férfi. Fia éppen hazafelé ment, amikor idős férfi kiszólt a kapuból és drogosnak nevezte.

Saját udvarán verte agyon

Ettől annyira bedühödött, hogy azonnal nekiesett. „Bevitte, behúzta az utcáról oda be hátra, azt ott verte agyon a saját udvarán” – idézte fel édesapja a rettenetes perceket. Nem sokkal később ellepték a rendőrök az utcát, a 28 éves férfit az otthonában fogták el, majd előállították.

Gyorsan elfogták

„Rövid időn belül a gyanú az egyik szomszédra terelődött, akit otthonában a bejelentést követő 30 percen belül elfogtak és előállítottak. A férfit emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként kollégáim majd őrizetbe vették” – ismertette a vármegyei rendőrség szóvivője, Racsné Galambos Gréta.

Apróságokért hívott rendőrt

Sok szomszéd panaszkodott az idős férfire, volt akire a rendőröket is kihívta, mert zongorázott a teraszon, másokat pedig feljelentett, amiért nagyon füstölt a kéményük. Egyikük is csak úgy akart nyilatkozni, hogy azt kérte, ne mutassák az arcát.

Folyton szította a feszültséget

„Vagy ezzel, vagy azzal a szomszéddal, mindig volt rendőrségi probléma, de általában ők mindig benne voltak a dolgokban. Mondom itt az egyik szomszédnak a galambjait lövöldözte” – fogalmazott. Azonban az elkövetővel is voltak problémák.

Drogozott, amitől agresszív lett

A csatorna úgy tudja, a gyilkos korábban az apját és az anyját is megverte, rendszeresen kábítószerezett, ilyenkor pedig agresszívvá vált. „Éjjel-nappal drogozott, kábítószerezett, mindent ellopott, ami mozdítható volt, úgyhogy én szerintem az öreg nem szemtelenkedett vele” – jegyezte meg egy környékbeli.

A támadó apja hívta a rendőröket

A gyilkost napokon belül letartóztathatják. Amennyiben bűnösnek találják, akkor akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik. Az RTL híradó úgy tudja, a rendőröket és a mentőket a támadó apja azonnal hívta, de már hiába, nem tudták újraéleszteni. A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A csatorna összeállítása itt tekinthető meg

(Kiemelt képünkön a gyanúsított édesapja nyilatkozik, forrás: Tv2 Tények.)