Olyant tett a férfi, amitől minden nő retteg: kileste és váratlanul hátulról elkapta a nő nyakát, befogta a száját, majd a földre teperte. Hiába próbált a nő szabadulni nem sikerült. A férfi megtette amit akart, de szerencsére elfogták a rendőrök

Csillebércnél történt

A megalapozott gyanú szerint a férfi március 12-én délelőtt a 12. kerületi, Csillebérc gyermekvasút parkolójából induló, kijelölt turista útvonalon támadta meg az egyedül kiránduló nőt. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Befogta a száját

A sértettett hátulról a nyakánál átkarolta, befogta a száját, majd a földre nyomta, ahol szorosan lefogva tartotta, és erőszakoskodni kezdett vele.

Elesett a nő

A kiránduló védekezni próbált, a gyanúsítottal dulakodott, a fogásából kiszabadult, a férfi azonban erősen meglökte, és a nő hanyatt esett.

Rátérdelt a férfi

Ezután a férfi rátérdelt, és tovább erőszakoskodott vele, ocsmács cselekmény eltűrésére próbálta kényszeríteni.

Készerítette

Egy közelben lévő padnál a megfélemlített nőt végül a nemi vágyának kielégítésére alkalmas cselekményre kényszerítette – olvasható a közleményben. 

Büntetett előéletű férfi

A bíróság április közepéig rendelte el korábban a letartóztatását, és a kerületi ügyészség megállapította, hogy a többszörösen büntetett férfi esetében a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye fennál.

Legszigorúbb intézkedések

A bíróság szerint csak a legszigorúbb kényszerintézkedésre jöhet szóba, ezért a nyomozási bírónál indítványt tett a letartóztatás további három hónappal történő meghosszabbítására. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Kiemelt kép: illusztráció