Összesen öt embert állítottak elő azért, mert bántalmazták a rendőröket. Több ember ellen is eljárások indultak, de őket gyanúsítják a legsúlyosabb bűncselekménnyel. Akár nyolc évet is kaphatnak, ha bebizonyosodik bűnösségük.

Eljárás folyik

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított nyomozást – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtöki tájékoztatásában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem közöltek sokkal többet

Mint írják, a Karmelita kolostor előtti tüntetésen többen rendőrökre támadtak. Az ügyészség megkezdte a történtek teljes körű felderítését. Az üggyel összefüggésben egy embert vettek őrizetbe. A szűkszavú tájékoztatás kitér arra is, hogy az eljárás érdekeire figyelemmel további tájékoztatás jelenleg nem adható.

 

Innen indultak

Mint korábban hírt adtunk róla, szerda délutánra ismét tüntetést szervezett több civil szervezet a pedagógusok jogállási törvénye, valamint az ellen, hogy a múlt héten a Karmelita kolostor előtt a rendőrök több diákot lefújtak egy vegyi anyaggal.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Farkasszemet néztek egymással

A demonstráció a pesti oldalról indult, innen mentek fel a Karmelita kolostorhoz – ám ez utóbbi már hivatalosan nem volt bejelentve. Itt már rohamrendőrök sora várta a tüntetőket, akiknek esélye sem volt, hogy eljussanak a miniszterelnök hivatalához. Itt farkasszemet néztek velük a demonstrálók, többször felharsant a „Bűnözőket védtek!”, vagy éppen a „Rendőrállam!” skandálás. Este fél 8 után hangszórón figyelmeztették őket, hogy jogsértő magatartást tanúsítanak.

Felforrósodott a helyzet

Később aztán a tüntetők a Karmelita kolostor egy másik bejáratához mentek, ahol áttörték a kordon első vonalát, majd beszaladtak egy, hivatalosan építkezési területre és nekiláttak a második kordon szétszedésének is. Ez részben sikerült, mivel a túloldalról nyomták a rohamisisakos készenléti rendőrök.

Kiszorították őket

Egy darabon azonban sikerült a kordon egyik elemét eltávolítani, ám a rendőrök oda benyomultak és útjukat állták. Ekkor előkerült egy palack vegyi anyag, amivel több tüntetőt lefújtak. Majd lépésről lépésre elkezdték kiszorítani a tömeget. Volt olyan tüntető, aki felmászott az egyik, épület köré emelt állványra.

Később már lenyugodtak

Este nyolc óra körül lecsillapodtak a kedélyek, már csak farkasszemet néztek egymással a tüntetők és az egyenruhások. A Mércének az egyik diák azt mondta, hogy a rendőr letépte róla a maszkját, valamint a haját is megrángatták.

Rátámadtak a rendőrökre

A rendőrség közlése szerint a Karmelitához történő vonulás egyik szervezője ellen gyülekezési joggal visszaélés miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Öt embert, akik a rendőrökre támadtak, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt jelentettek fel a Központi Nyomozó Főügyészségen. Egyúttal jelezték, elemzik a kamerafelvételeket a további támadók azonosítása érdekében.

Megpróbált elmenekülni

Nyolc embert feljelentettek, mert arcukat maszkkal eltakarva vettek részt a jogellenes gyűlésen, egyiküket előállították, mert megpróbált elmenekülni az őt igazoltatni akaró rendőrök elől, valamint egy nőt pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt állítottak elő.

Tele volt veszélyes tárgyakkal

Délután egy belvárosban bejelentett gyűlés helyszínére érkező fiatalnál éles eszközöket és egy ollót találtak a rendőrök, ezért őt az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése vétség elkövetése miatt előállították, büntetőeljárás indult ellene. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Kiemelt képünk forrása: Facebook.)