Vádat emeltek egy Pest megyei férfi ellen, aki bűnügyi felügyeletéből úgy akart megszökni, hogy az őt kísérő rendőröket megpróbálta megölni januárban.
Szökni akart
Keresztes Imre közleményében azt írta: a 35 éves férfi elhatározta, hogy megszökik, ezért felhívta a rendőröket, és azt mondta nekik, hogy megsérült, ezért kórházi ellátásra szorul.
Hirdetés
Kétszer is nyakon szúrta az egyik rendőrt
Ezután magához vett egy kést és mintegy egymillió forintot, majd – az orvosi ellátás után – útközben a rendőrautó hátsó ülésén mellette utazó rendőrt az ajtónak szorította, és kétszer nyakon szúrta.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A másik rendőrt is nyakon akarta szúrni
Az autót vezető rendőr hátra fordulva elkapta a vádlott kezét, aki a szorításból kiszabadulva megvágta a sofőr ujjait. Őt is nyakon akarta szúrni, de a sértett elmozdult, ezért csak arcának jobb oldala sérült meg.
Ez is érdekelhet: Elképesztő titokról rántotta le a leplet a Viszkis – Ambrus Attilát így akarták lefülelni a zsaruk
Előkerült egy fegyver is
Közben az ajtónak szorított rendőr elővette a fegyverét, amelyet a férfi megpróbált tőle elvenni, de nem járt sikerrel. A rendőr az autóból kiszállva csőre töltötte fegyverét, és felszólította a vádlottat, hogy hagyja abba a cselekvését.
Ez várhat rá
A vádlott ellen – aki a nyomozás alatt nem tett vallomást – a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség előre kitervelten, hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat.
Ezeket is érdemes elolvasnod:
- Brutális baleset a somogyvári mérkőzésen: egy vizespalackkal dobta ki a klubvezető szemét a lecserélt focista
- Nyírbátori otthonukban árultak új pszichoatív anyagot – Így ütöttek rajtuk a zsaruk
- Razziáztak a rendőrök a népszerű magyar humorista lakásán – Ezt találták nála a zsaruk
Akár 35 év is lehet
Indítványozta azt is, hogy a bíróság ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre, és rögzítse, hogy leghamarabb 35 év letöltése után bocsátható feltételesen szabadságra – olvasható a közleményben.
Kiemelt kép: Illusztráció