Amint arról korábban beszámoltunk, tavaly szeptemberben leugrott a panelház tetejéről egy fiatal férfi. Az eset után a rendőrség megállapította, hogy idegenkezűség nem történt. Édesanyja a tragédia után nyomozásba kezdett, első perctől kezdve biztos abban, hogy 23 éves fiát megölték.
Az ügyészséghez fordult
A rendőrség elutasította a panaszát, amit a nyomozás megszüntetése miatt fogalmazott meg, bizonyítékaival az ügyészséghez fordult, ahol végül meghallgatásra találtak a szavai. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Ezt írta az ügyészség
„Az ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség hatályon kívül helyezte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság feljelentés elutasításáról rendelkező határozatát, egyidejűleg emberölés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a nyomozást elrendelte. Az ügyészség határozata szerint az elhunyt halálának körülményeit nyomozásban kell vizsgálni” –írta a Blikknek dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője.
Rossz társaságba keveredett
Az édesanya elmondása szerint Zsolt rossz társaságba keveredett, s a halála előtt többekkel is konfliktusa volt. A családja szerint elszámolási vita állt a háttérben, amit mindenképpen rendezni akart. A halálba pedig éppen azon férfi házának tetejéről zuhant, aki, az édesanyja szerint, becsapta, hátba szúrta őt.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem hallgattak ki senkit
„A rendőrök nem derítették fel kellő alapossággal, hogy a fiam közvetlenül a halála előtt kikkel volt, illetve hogyan került fel a tízemeletes ház tetejére. Nem hallgattak ki tanúként sem engem, sem az élettársamat, de a ház lakóit sem, akik információkkal rendelkezhetnek a gyerekem halálának körülményeiről” – mondta a gyászoló anya.
Konfliktusa volt
Erzsébet szerint a rendőrök nem szereztek be minden fellelhető kamerafelvételt sem a környékről, ahogy azt sem tisztázták, hogy „a fiam a halálát megelőző napon kikkel került konfliktusba, és emiatt kiknek állhatott érdekében, hogy ne legyen többé”.
Nem zárható ki a bűncselekmény
Erzsébet élettársa adatgyűjtést végzett Zsolt halála után, több bizonyítékot beszerzett, így vetődött fel a családban, hogy a fiatal férfit nem baleset érte. Az ügyészség január 8-án kelt határozatában, az áll, hogy a nyomozó hatóság feljelentés elutasításáról szóló határozata több okból megalapozatlan. Azt is leírják, hogy egyelőre nem ismertek a fiatalember halálának körülményei, ezért – az édesanya által elmondottakkal egyetértve – nem zárható ki, hogy bűncselekmény történt.
2 milliót ajánlott
„A történtek óta nincsen se éjjelünk, se nappalunk. Ezzel kelünk és fekszünk, nem is tudok a gyásszal foglalkozni, csak azzal, miért nincsenek elszámoltatva azok, akiknek felelősségük volt ebben. A fiam szeretett élni, soha nem dobta volna el magától” – mondta az anya, aki 2 millió forintot ajánlott fel annak, aki érdemi információval tudja segíteni a nyomozást. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció