Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Fejér Vármegyei Főügyészség egy férfival szemben, aki a munkahelyén akarta megölni az egészségügyben dolgozó, válófélben lévő házastársát.

Megfenyegette feleségét

A vádirat szerint a férfi tavaly júniusban megöléssel fenyegette meg a feleségét, majd pár nappal később levelet írt neki, amelyben ugyancsak erről írt, ha a nő nem mond le a közös tulajdonukban lévő ház felének tulajdoni részéről. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bement a munkahelyére

A férfi augusztus 8-án megjelent a székesfehérvári kórház rendelőintézetében, ahol a válófélben lévő házastársa dolgozott.

 

Falhoz szorította és fojtogatta

A férfi az egyik kórteremben a torkánál megragadta, a falhoz szorította a nőt, fojtogatta és azt mondta, meg fogja ölni. A nő megpróbált a szorításból kiszabadulni, dulakodni kezdtek, a sértett a földre került.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elhárította a döfést

A férfi egy pillangókéssel a nő bordái alá próbált szúrni, de a sértett a tenyerével elhárította a döfést, majd a férfi a nő lábszárát is megvágta.

A folyosón fogták el

Az egyik beteg segítségért kiáltott, ezért a férfi menekülni kezdett, ám a folyosón elfogták. A támadásban a nő könnyű sérülést szenvedett, az ügyészség szerint azonban súlyosabb sérülés is történhetett volna.

Fegyházbüntetést kérnek

A főügyészség közleménye szerint a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozták.

Halálos szúrás

A Kékvillogó.hu írt arról, hogy halált okozó testi sértés gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 60 éves miskolci férfival szemben. A gyanúsított 2022. december 9-én délután Kazincbarcikán, a Veres-lapos dűlő egyik hétvégi házában a közös italozás, és az előzetes szóváltást követően megszúrta 34 éves ismerősét. Az áldozat a helyszínen belehalt a sérüléseibe. 

A helyszínen elfogták a tettest

A bejelentést követően a nyomozók a helyszínen azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottat, akivel szemben előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására.

Baltával ölte meg lakótársait

A Kékvillogó.hu számolt be arról, hogy kettős gyilkosság történt az Érd melletti Diósdon. Egy 18 éves férfi baltával agyonütötte két lakótársát, majd kihívta a rendőrséget. A két áldozat együtt élt egy diósdi ingatlanban, ahová 2020 január végén befogadták a későbbi gyilkost. A három férfi gyakran tivornyázott az udvarban. A szomszédok elmondása szerint a tragikus estén is együtt énekeltek, hangosan zenét hallgattak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció