Rég megromlott a kapcsolata annak a házaspárnak, akinek a férfi tagja egy késsel kereste fel a feleségét, hogy jól megfenyegesse. A Kazincbarcikai Járási Ügyészség zaklatás miatt emelt vádat a férfival szemben.

Megromlott a kapcsolatuk

A vádirat szerint a férfi és a felesége házassága már korábban megromlott, és bár még nem váltak el, a nő három éve elköltözött a közös lakóhelyükről egy másik, Borsod megyei, Kazincbarcikához közeli településre. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kazincbarcika közelében kezdett új életet

Megfenyegette feleségét

2020. november 5- én, reggel hívta fel a férfi a feleségét azért, hogy megmondja neki: „Eljött az elszámolás ideje!”. Ezt követően a fenyegetőző férfi az autójával a nő lakásához ment, ahol meg is látta a feleségét, akit oda is hívott az autójához.

Ez is érdekelhet

Ismét fenyegetett

Az autóban ülő férfi ekkor a lehúzott ablakon keresztül ismét megfenyegette a feleségét: „Most eljött a leszámolás órája!”. Eközben az agresszív férfi egy 7,5 cm pengéjű zsebkéssel hadonászott.

Megrémült a felesége

A nő annyira megijedt a férfi viselkedésétől, hogy azonnal a kocsijába ült és a rendőrségre hajtott, ahol feljelentette a fenyegetőző férjét. Ennek ellenére a férfi nem állt le a fenyegetőzéssel.

Felhívta a lányukat

A történtek után a nő telefonon felhívta a közös lányukat, és a beszélgetés során hallotta, amint a férfi a lány közelében a következőt kiabálta: „Most még el tudtál menekülni a rendőrségre, de legközelebb nem fog sikerülni!”.

Ez is érdekelhet

Így büntetné a férfit az ügyészség

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség indítványozta, hogy a büntetlen előéletű férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban a bíró döntsön a próbára bocsátás mellett. A vádhatóság ezenfelül indítványozta azt is, hogy kobozzák el a férfitól a fenyegetéshez használt kést. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Rendőrautó – Forrás: BudaPestkörnyéke