Változtatna a KRESZ szabályokon a Lánglovagok Egyesület, akik szerint gyakori probléma, hogy az autósok a föld feletti tűzcsaphoz túl közel várakoznak, a föld alatti tűzcsapok aknájára ráparkolnak.

Bonyolult szabályozás

Az alapvető probléma, hogy az autósok ilyen esetekben arra hivatkoznak, hogy a KRESZ alapján ez nem tilos. Ugyanakkor az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet használati szabálya alapján szabadtéren a tűzoltó vízforrások hozzáférhetőségét, akadálytalan megközelíthetőségét állandóan biztosítani kell, azokat eltorlaszolni még átmenetileg sem szabad. A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Még ha tábla engedi sem szabadna

Ezért az egyesület változtatna a közúti közlekedés szabályairól szóló rendelten. Céljuk, hogy a tűzcsaptól számított 1 méteres sugarú körben tilos legyen járművel várakozni. Ráadásul elképzelésük szerint még akkor sem szabadna – és ez okozhat majd fejtörést, ha megvalósítaná a jogalkotó a kérésüket – ha útburkolati jel vagy jelzőtábla esetlegesen engedélyezné a várakozást.

 

Vízmű is szabályozza

Az egyesület érvelése szerint az említett távolságot, mint manipulációs tér, a Fővárosi Vízművek Zrt. belső szabályzata is előírja, és annak szükségszerűségét egy budapesti hivatásos tűzoltó által készített szakmai tanulmány alátámasztotta – írja a Vezess.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Föld alattiakat nehezebb észrevenni

Azt is hangsúlyozzák, hogy elég egyértelmű, hogy van föld feletti tűzcsap, a föld alatti tűzcsapok esetében – amennyiben annak aknáját valaki nem ismeri fel – segítség a tűzcsapjelző tábla, ami kötelezően megtalálható a tűzoltó vízforrások közelében.

Kevesebb a kerékbilincs

Nem ez az első eset, hogy a KRESZ módosítását kéri a szervezet. Kezdeményezésére 2023. január 1-jétől jogszabályi szinten egyértelműsítették, hogy tiltott a kerékbilincs alkalmazása a tűzoltási felvonulási területen álló járművön.

Így módosult a szabály

Eddig a kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával kapcsolatos rendeletben az állt, hogy a tűzoltási felvonulási úton álló járműre nem helyezhető kerékbilincs. Csakhogy a tűzoltási felvonulási út és a tűzoltási felvonulási terület két különböző dolog, most a tiltás kiegészült a tűzoltási felvonulási területtel is.

Milliárdos beruházás kéne

A tűzcsapok 40 százaléka még mindig föld alatti, milliárdokra lenne szükség, hogy föld felettire cseréljék. „Az elvégzett beavatkozásoknak köszönhetően (hibajavítás, új építés, rekonstrukció, felújítás) az elmúlt 10 év alatt a föld feletti, illetve föld alatti tűzcsapok aránya megfordult.

Ilyen a budapesti arány

Az üzemeltetett ivóvíz-hálózaton jelenleg már nagyobb arányban, 60 százalékban föld feletti tűzcsapok találhatóak. Míg a föld alatti tűzcsapok száma 12 701, addig a föld felettieké 18 815.” – közölte a Lánglovagok.hu érdeklődésére a Fővárosi Vízművek Zrt.

Változtatnának ezen

A Fővárosi Vízművek Zrt. Gördülő Fejlesztési Tervében szerepel az intézményi besorolású fogyasztók (oktatási intézmények, egészségügyi intézmények, közigazgatási hivatalok stb.) ingatlanjainak környezetében a tűzbiztonság növelését célzó program a külső oltóvíz biztosításával, így a föld alatti tűzcsapok cseréje, átépítése föld feletti kivitelre.

Folyamatosak az átalakítások

Ennek megfelelően a létesítmények 100 méteres sugarú körén belül – az Országos Tűzvédelmi Szabályzat alapján ez a távolság az, amely tűzoltás szempontjából az adott ingatlan esetében figyelembe vehető – üzemelő föld alatti tűzcsapokat föld feletti kivitelű tűzcsapok váltják ki. A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció Fotó: MTI/Mónus Márton