A hazánkban utolsóként jogerősen halálra ítélt V. Béla olyan aljas és kegyetlen módszerrel ölt meg egy falubeli kislányt, hogy a bűncselekmény még a gyerekgyilkosságok közül is a legborzasztóbb. Újranyitottuk egy szörnyű ügy aktáját.

Részegen feküdt, rummal ébredt

A Borsod-Abaúj Zemplén megyei Szalaszenden élő V. Béla másnaposan ébredt 1988. február 22-én, majd újra elkezdett inni. Kora délután, tekintélyes mennyiségű rum felhajtása után megszólított egy kislányt a házuk előtt. A részeges, agresszív férfi ki volt éhezve. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Esélye sem volt

A 9 éves Mónika vásárolni indult, amikor a férfi felfigyelt rá. A nagy termetű, erős V. Béla berántotta az udvarba, majd bevitte a lakásuk egyik szobájába. Édesanyjával élt, aki ekkor ugyan nem volt még otthon, de Béla három gyermeke abban a szobában tartózkodott, ahová behurcolta Mónikát.

Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!

 

 

Látta az udvaron

V. Béla így saját gyerekei előtt vetkőztette le és erőszakolta meg a kislányt, majd este kivitte a település határába. A férfi édesanyja akkor ért haza, amikor Mónika még a lakásban volt, de állítása szerint nem látta a gyereket. A kislány egyik barátnője azonban igen, méghozzá Vargáék udvarán, és ez gyanús lett neki. Ezzel sokat segített a nyomozóknak, bár a falubelieknek és a hozzátartozóknak is hamar feltűnt, hogy sem a férfi, sem a kislány nincs sehol.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Szalmával takarta le, majd otthagyta

Amikor egy szalmakazalhoz értek, Varga levette a nadrágszíját, hurkot készített belőle, majd a szerencsétlen kislány nyakára és lábára tekerte. Az életéért küzdő Mónika így végül saját magát fojtotta meg, hiszen minél inkább menekülni próbált, a szíj annál jobban szorult a nyakán. Az igazságügyi orvosszakértők szerint haláltusája akár egy órán keresztül is eltarthatott. Miután a férfi meggyőződött róla, hogy Mónika halott, szalmával takarta be a holttestet és elment.

Pelenkázni hívta be?

A korábban erőszakos nemi közösülés kísérletéért már elítélt V. Bélát még aznap elfogták és őrizetbe vették. A gyerekgyilkos össze-vissza beszélt, azt állította például, hogy a kislány nem is ellenkezett, és hogy igazából azért hívta be a házba, hogy tegye tisztába a legkisebb gyerekét. Ám a holttesten keletkezett sérülések nem hazudtak.

Az ítéletet jóváhagyták…

V. Bélát első fokon halálra ítélték egyebek között különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölésért. Az ítéletet 1989. április 13-án hagyta jóvá a Legfelsőbb Bíróság, és ezzel Varga volt a Magyarországon utolsóként jogerősen halálraítélt köztörvényes bűnöző.

Nem hajtották végre

A gyerekgyilkos azonban megmenekült a kötéltől, miután 1990 május 4-én a két nappal korábban megválasztott köztársasági elnök, Göncz Árpád megkegyelmezett neki, és a büntetést életfogytiglanra változtatta.

Újra szabad

De mi lett vajon V. Bélával? Jó magaviseletért 2008-ban szabadulhatott feltételesen, de hogy ez akkor megtörtént-e, arról nincs információnk. Annyit tudni, hogy börtönéveit túlélte, vagyis 2015 környékén mindenképpen szabadulnia kellett. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció