Az anyósülésről vezetett egy autósiskola okatatója, de ha ez nem lenne elég, még telefonált is közben. Az esetről videó is készült, amelyet egy villamos utasa készített. Az oktató néhány tízezres büntetéssel megúszhatja.

Csak keveset ment

Ahogy írtunk róla, csak nagyjából háromszáz métert tett meg úgy, hogy az anyósülésről, bal kézzel vezette autóját – mondta Vencel János autósoktató, akit a Fehérvári úton videóztak le a különös, és nem igazán KRESZ-kompatibilis mutatvány közben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem ült át

„A Móricz Zsigmond körtér környékén raktam ki a tanulót”, majd a következőt „tényleg két utcával följebb vettem be, és igen, nem ültem át a másik oldalra, amiért a felelősségemet vállalom” – nyilatkozta a férfi az RTL-nek.

 

Így is biztonságos

Bár kívülről furcsa látvány lehetett, azt mondja: biztonságosan vezetett. „Megvan a 360 fokos látószög, nincsenek holtterek, az irányjelzőt is biztonságosan el lehet érni”, a kormányt pedig „bal kézzel azért elég határozottan meg lehet tartani”.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vizsgázott belőle

Az oktatóknak külön vizsgázniuk kell a jobbról vezetésből, hogy bármikor be tudjanak avatkozni, ha a tanuló leblokkol, hangzott el az RTL adásában.

Az RTL riportja:

Elismerte, hogy hibázott

Vencel, akinek 24 éve van jogosítványa, és 18 éve oktat vezetést, elismerte, hogy hibázott, de csak a telefonálás miatt. „Minden embernek van egy édesanyja, akinek szerintem bárki felvenné a telefont, még a legextrémebb helyzetben is. Én ezt tettem, ezért is vállalom a felelősséget” – mondta. Azt is mondta, hogy ha az extrém vezetéssel valakiben riadalmat, megbotránkozást keltett, attól elnézést kér.

Vizsgálják a videót

Az RTL-nek nyilatkozó közlekedési szakjogász szerint Vencelt várhatóan nem csak a telefonálás miatt vonják felelősségre. Ugyanis hiába a rutin, úgy kell vezetnie, hogy azzal ne veszélyeztesse a többi autóst. A rendőrség az ügyben szabálysértési eljárást indított, vizsgálják a videót. Az RTL úgy tudja, az oktató néhány tízezer forintos bírságra számíthat.

Technikai lehetőség

Ami azt illeti, technikailag nyilván teljesen adott a lehetőség, hiszen a pedálok megvannak az anyósülés előtt is, azért reméljük, komolyabb szerpentinekre nem téved az oktató úr – írta a videó készítője a Budapesti Autósoknak elküldött felvételhez.

Nem tilos, de…

Azt tételesen nem tiltja a KRESZ, hogy az anyósülésről vezessünk, azt azért kimondja: „aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse”. Hogy vezetés közben nem szabad kézben tartott mobiltelefonon beszélni, az egy olyan alap, amit valószínűleg mindenki tud, aki vezet (KRESZ 3.§ 2. pont), ezért amúgy 3 büntetőpont jár. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Mutatjuk a videót:

Kiemelt kép: részlet a videóból