Az korábbi évtizedek egyik legnagyobb rejtélye volt, hogy kik vettek részt Fenyő János meggyilkolásában. A médiavállalkozót a délutáni csúcsforgalomban lőtték agyon. Sokáig holtponton volt a nyomozás, ám az elkövetőt már elítélték, s az ügyészség azt is tudni véli, ki volt a felbújtó.

Átlagos napnak indult

1998. február 11-én a VICO-birodalom első embere, Fenyő János délután fél hat körül hagyta el cégének rózsadombi székházát. Beszállt egy autóba, elindult a Margit körút felé, majd a Mecset utca végének jobbkanyarja után besorolt a piros lámpánál feltorlódott kocsisorba. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Valakik követték

Azonban egy másik autó követte őt: ebben Jozef Rohác, ismert szlovák bűnöző és két társa ült. Mikor Fenyő autója beállt a kocsisorba a Mecset utca végén, Rohác kiszállt belőle. A sofőr ezután szabálytalanul megfordult az autóval és elhajtott. A bérgyilkos gyalog indult el a Margit utcán, majd odaért Fenyő autója mellé az anyósülés felőli oldalon.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Hidegvérű kivégzés

Ekkor elővette hangtompítós pisztolyát és az utasülési ablakon keresztül rálőtt Fenyő Jánosra. Összesen két sorozatot, közel 15-20 lövést adott le. A fegyvert az egyik parkoló autó alá dobta, majd menet közben kabátjától, sapkájától és kesztyűjétől is megszabadult. A vállalkozónak esélye sem volt, azonnal életét veszítette.

Csak találgattak

Mivel nem volt a szervezett bűnözés tagja, ezért a rendőrség elsőre nem tudta, merre keresse gyilkosait – sem a tettest, sem a felbújtót nem sikerült megtalálniuk. Persze azért így is akadtak olyan nevek, mint akiknek érdekükben állt Fenyő likvidálása. Gyárfás Tamás, a Nap TV egykori tulajdonosa az elejétől képbe került felbujtóként, sőt vele szemben merült fel a legalaposabb gyanú – mondta el a még jelenleg is zajló büntetőperben az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának úgynevezett „döglött ügyek osztálya” egykori vezetője.

Régóta húzódó konfliktusuk volt

Kovács Lajos szerint ezen információnak az volt az alapja, hogy 1997 őszén Gyárfás Tamás találkozott Tasnádi Péterrel, akinek megbízást akart adni Fenyő likvidálására – utóbbit maga Tasnádi is több alkalommal megerősítette. A Fenyő és Gyárfás közötti nézeteltérések az RTV műsorújság kiadói jogának kapcsán kezdődtek és a Nap TV körüli huzavonával folytatódtak. Konfliktusukról a politika is tudott, Horn Gyula akkori miniszterelnök is próbálta békíteni az ellenérdekelt feleket.

Először a tettest kapták el

A rendőrség azonban végül 2002 februárjában eredménytelenül lezárta a nyomozást. Az első fordulat akkor állt be amikor 2011-ben Rohácot elfogták, s kiderült: DNS mintája megegyezik a gyilkos által eldobott ruhákban talált mintákkal. Végül 2013-ban nyújtották be az ismert bérgyilkos ellen a vádiratot, akkor azonban a felbújtót még nem tudták megnevezni.

Hangfelvételek egy kriptából

Végül többek közt a Fenyő-gyilkosság elkövetése, valamint az Aranykéz utcai merénylet miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Az újabb fordulat 2019-ben következett be, amikor a Farkasréti temető egyik kriptájából olyan hangfelvételek kerültek elő, amelyeken Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélgetései hallhatóak.

Elhúzódik az ítélethirdetés

Ekkor nevezték meg hivatalosan is a volt úszószövetségi elnököt: előbb gyanúsított, majd vádlott lett felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt. A per már hosszú ideje tart, s egyáltalán nem látni, mikor születhet első fokú ítélet. Gyárfás Tamás egyébként határozottan tagadja bűnösségét.

A volt fővárosi főügyészt is elítélték

Az ügy érdekes mellékszála az Ihász Sándor volt fővárosi főügyész elleni eljárás, amelyben éppen pénteken mondták ki az első fokú ítéletet. Az ügyészség hivatali visszaéléssel vádolta Ihászt, amiért a Portik-Gyárfás beszélgetések egy leiratát, amit Gyárfás adott neki át 2017 novemberében és amelyek bizonyítékként szolgálhattak volna az ügyben, hivatali helyiségének szekrényében őrizte ahelyett, hogy átadta volna azokat a nyomozóhatóságnak – olvasható a Mandiner cikkében. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt kép: MTI/Rózsahegyi Tibor.)