Önkezével vetett véget az életének el egy fiatal férfi csütörtökön délután a Zala megyei kórházban.

30-as éveiben járó férfi

A zeol.hu úgy tudja, hogy a kórház covid-pulmonológiai osztályra felvett, harmincas éveiben járó, zalaegerszegi illetőségű férfi az épület harmadik emeletéről kivetette magát és meghalt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Pánikba esett

Állítólag a páciens a covid-fertőzés hallatán esett pánikba, tettében próbálták megakadályozni, de sikertelenül. A történtekről a kórháztól kértek tájékoztatást, ám az még nem érkezett meg. Az viszont már megerősített információ, hogy a tragédia körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja.

Ez is érdekelhet:

Pár napja Pécsett történt tragédia

A szörnyű esetről a Pécsi STOP számolt be, mint megírták, két mentőautó, egy tűzoltó és három rendőrautó is érkezett november 16-án, kedden 2 óra magasságában a Krisztina térre, ahol egy nő az egyik panelépület ötödik emeleti lakásából ugrott ki.

Túlélte

A lap azt írja, hogy a nő nem halt bele a zuhanásba, ugyanis egy bokros részre esett, azonban a portál megkeresésére a mentőszolgálat elmondta, a 30-as éveiben járó fiatal nőt, a helyszíni ellátást követően, súlyos sérülésekkel vitték kórházba, az állapotáról azóta nem tudni többet.

Ez is érdekelhet:

Nem akart bevonulni a pszichiátriára

A portál tovább egy névtelen informátorra hivatkozva azt írta: a nő azért akarta eldobni magától az életét, mert állítólag nem akart bevonulni a pszichiátriára. 

Ha segítség kell

Ha úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is! A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels