Az alkoholos befolyásoltság alatt lévő egyének előbb ordibáltak, majd egyikük egy éles tárgyat is elővett.
Ez történt hétfő délután
Március 27-én hétfőn délután két ittas férfi szállt fel arra a személyvonatra, amelyen egy szabadnapos rendőr is utazott. A kapatos személyek kiabáltak és zavarták az utasokat. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nem tétlenkedett a szabadnapos rendőr
A rendőr szolgálatba helyezte magát a két férfi viselkedését követően. Az egyik ordítozó utasnak elmondta, hogy amint megáll a vonat a következő megállónál, le fogja kísérni. Az ittas egyén társa a rendőr mögé került, meglökte és szidalmazta is a zsarut.
Fenyegették a rendőrt
Ökölbe szorított kézzel megállás nélkül fenyegették a rendőrt és akadályozták abban, hogy leszállítsa őket. A rendőr a hozzá közelebb álló személy kezét elolta magától, így elkerülve az ütést. Ezután ez a férfi elővett egy éles tárgyat, és azzal kezdett fenyegetőzni.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Meg akartak futamodni
Tartva a rendőri erősítéstől, a fenyegetőző férfiak végül olajra akartak lépni. Erre azonban nem volt esélyük, mivel a kiérkező zsaruk ezt meggátolták.
Ezek is érdekelhetnek!
- Hajnalban akarta ellopni egy székesfehérvári autó katalizátorát a tolvaj, elfogták a rendőrök
- Újabb súlyos baleset történt egy vasúti átjáróban: tehervonat ütközött egy Audival Tapolca közelében – FOTÓ
- Rejtélyes módon eltűnt egy fiatal miskolci férfi, majd holtan találtak rá
Ez a vád a két férfi ellen
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség rendelte el a két férfi őrizetét. Ki is hallgatták őket társtettesként, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. Mindkettejüknek indítványozták a letartóztatásuk elrendelését.
A bíróság másként döntött
A bíróság azt a döntést hozta, hogy elegendő az egyik gyanúsítottat letartóztatni. A másik személy bűnügyi felügyelet alá került.
Mindenki mást szeretne
A letartóztatott személy és védője azt szeretné, ha szabadlábra kerülne a férfi. Az ügyészség viszont a másik gyanúsított letartóztatását is indokoltnak látja, ennek érdekében fellebbezett.
A rendőrre támadás súlyos büntetést vonhat maga után
Tizenhét év börtönt kapott az a férfi, aki 2020 januárjában rátámadt és megsebesített két rendőrt Erdőkertesen. Az az ügy annyiban tér el ettől, hogy ott nem csak fenyegetőzött a támadó, hanem használta is az éles tárgyat.
Sz. Szilárd elmeállapotát vizsgálják
A 2023. január 13-án Baumann Pétert meggyilkoló Sz. Szilárd elmeállapotát még mindig vizsgálják. Az ámokfutó kábítószert fogyaszthatott, ezt követően ejtett halálos sebet a rendőrön Újbudán egy lépcsőházban. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: archív