A rákosmenti rendőrök elfogták azt a férfit, aki magát áruszállítónak kiadva vett át közel egymillió forintot jogosulatlanul.

Csak később akart fizetni

Egy fővárosi húskereskedő szokásos áruterítő tevékenységét végezte 2022. május 24-én, Budapesten. A délelőtti órákban egyik beszállítójától több mint 700 ezer forint értékben vett át árut az újpesti piacon, azonban a vételárat csak délután akarta kifizetni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Ez is érdekelhet:

“Nem tudom mit kell ilyenkor tenni, nem tudom hogyan lehetne könnyebb” – összeomlott VV Krisztián édesanyja, miután az RTL sztárja kivette magát az ablakon és meghalt

A 17. kerületben történt

A kereskedő a pénzátadással egy ismerősét bízta meg, aki a megbeszéltek szerint egy 17. kerületi húsbolt előtt várta az ügyfelet.

Áruszállítónak adta ki magát

Az ügylet egyre csak bonyolódott. Egy ismeretlen férfi jelent meg a helyszínen, aki magát az áruszállítónak adta ki, és átvette a több mint 700 ezer forintot.

Azonosították a rendőrök

A budapesti nyomozók egy nap alatt azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható S. Györgyöt.

Videón az eset:

Ez is érdekelhet:

Eltűnt egy ötgyermekes édesapa Budapestről, Felián Attilát tavaly is kétségbeesve kereste családja, akkor egy hajláktalanszállón találtak rá

Azt hitte ajándékba kapja

A 48 éves férfit csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, amely során a férfi szokatlan magyarázatot adott tettére – azt gondolta, hogy ajándékba kapta a pénzt. A zsákmányt visszaadni nem tudta; elmondása szerint azt még az á​tvétel napján elveszítette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: police.hu videorészlet