A Nyíregyháza melletti Apagyon élő férfi először vasvillával végzett egy éjjeliőrrel, de elmebetegsége miatt kényszergyógykezelésre küldték. Édesanyja hazavitte, aztán öngyilkos lett, mert nem bírta elviselni fiát. A férfi nem sokkal később egy idős házaspárt is megölt, de elmeállapota ekkor is büntethetőséget kizáró ok volt. Újranyitottuk a furcsa ügy aktáját.

Apjának újságolta el, hogy megölt egy idős házaspárt

Idősebb K. István a lakásajtóban állt és elképedve nézte fiát, aki teljes lelki nyugalommal mesélte apjának, hogy pár órával azelőtt, két háznyira saját otthonuktól megölt egy idős férfit ás annak feleségét. A hatvanegy éves Ny. Pált és az ötvenkilenc éves asszonyt bajonettel szúrta agyon, de hiába keresett pénzt, nem talált semmit. Mint kiderült, a valódi indíték igazából nem is az anyagi haszonszerzés volt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ami hihetetlennek tűnt, igaz volt

Az apa először képtelen volt elhinni fiának, hogy megölte az idős házaspárt. Megkérte egyik ismerősét, hogy menjenek át és nézzék meg Ny. Pálékat. A helyszínen aztán sajnos kiderült, hogy ifjabbik K. István nem viccelt. A kettős gyilkosság a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Apagy községben történt 1993. augusztus 6-án, és értelmetlenségével rendkívül megrázta a település lakóit.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Vasvillával ölt korábban

A 35 éves K. István elmebetegség miatt ekkor már tíz éve gyógykezelés alatt állt. Évekkel korábban, 1980-ban már ölt. A helyi téeszbe ment, ahol megtetszett neki egy szürke ló. El akarta kötni. Az éjjeliőr azonban észrevette, és megpróbálta megakadályozni Istvánt a lopásban. A fiú erre előbb fojtogatni kezdte, majd felkapta a vasvillát és azzal ütötte agyon az idős férfit. Amikor látta, hogy nem mozog, odament a szürke lóhoz, elkötötte és ellovagolt.

Elmegyógyintézetbe került, aztán hazavitték

A büntetőeljárás során elmeorvosi vizsgálatot rendeltek el, és megállapították, hogy K. István tudathasadásos elmebetegségben szenved, így nem büntethető. Elmegyógyintézetbe került, ahonnan öt évvel később szabadult, majd elmeszociális otthonba akarták vinni, de az anyja saját felelősségre hazavitte a fiát, mert vállalta a gondozását.

Saját anyját is a halálba vitte

„Bár ne tette volna!” – jegyezték meg a véres bűntényről beszámoló korabeli lapok. Édesanyja nem bírta elviselni fia kirohanásait, ezért öngyilkosságot követett el. Az apa már szinte rettegett gyerekétől, próbált is segítséget kérni a polgármesteri hivataltól, de úgy tűnik, hiába. Az apa sem tudott már fiával együtt élni, a kettős gyilkosság napján sem akarta már beengedni a lakásba, de István könyörgésére végül kinyitotta az ajtót.

Bosszút állt valamiért, amit felnagyított az elméje

István ekkor részletesen elmesélte, amit később a rendőrségen is. Azon az augusztusi estén a presszóban ivott egy cimborájával, majd úgy döntött, végre bosszút áll az apján ért sérelmekért. Zavart elméjű emberről volt szó, aki jelentéktelen összezörrenésekért akart revansot venni. Ezeket ő elmebetegsége miatt persze egészen máshogyan élhette meg, mint egy épelméjű, tiszta tudatú személy.

Vadállatként rontott rájuk

Az Ny. házas lakásához érve egy percig sem gondolkozott, szinte szétrobbant a dühtől. Nekirontott a bejáratnak, puszta kézzel bezúzta az üvegajtót, a kezéből csak úgy dőlt a vér. Berohant a szobába, ahol meglátta a rémült házaspárt. Előkapta bajonettét és üvöltözve, eszelősen kaszabolni kezdett. Hol a férfi, hol a nő testébe döfte a fegyvert. Amikor látta, hogy áldozatai meghaltak, lelkébe nyugalom költözött.

Véres ruhában mutatták be

K. Istvánt a tárgyalásokon részt vevők jelentéktelen alaknak írták le. Alacsony, fekete hajú, bajuszos férfi volt, aki sokdioptriás szemüveget viselt. A nyíregyházi rendőrség sajtótájékoztató keretein belül gyakorlatilag „bemutatta” a médiának az ekkor már háromszoros gyilkost. Kék munkásruhában, barna micisapkában, felemás zokniban jelent meg, ezt viselte a gyilkosságoknál is. Ruhája véres volt, jobb kezén pedig kötés.

Börtön helyett kényszergyógykezelés

A férfit elmeállapota miatt ekkor sem lehetett börtönbüntetésre ítélni, kényszergyógykezelésre utalták. Vajon mi lehet ma K. Istvánnal? Ha még él, hatvanas évei közepén jár. Kérek még újranyitott aktákat! Kattints ide!

Ha segítség kell!

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot! A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelni fog

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Fortepan.hu/Kékvillogó-grafika