A két férfi csak ürügyként használta a testi kapcsolatot, hogy kirámolhassák Károly lakását. A MÁV alkalmazott azonban vesztére felébredt, amire válaszul irgalmatlan ütéseket kapott a fejére, majd össze-vissza szurkálták. Ha tudták volna, milyen fejlett lesz a DNS-azonosítás, valószínűleg nem hagynak csikkeket a hamutartóban.

Le van takarva és véres

1996. szeptember 22-én nem jelent meg munkahelyén, a kiskunfélegyházi vasútállomáson T. Károly MÁV alkalmazott. Pár órával később egy munkatársa elment a férfi lakására. Amikor sikerült bejutnia a csukott ajtón, látta, hogy bent valami le van takarva és minden csupa vér, ezért hívta a rendőrséget. T. Károly holtteste volt az. A 37 éves vasutast megölték. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem dohányzott, de tele volt csikkel a tetthely

Az áldozatot több szúrás érte, nyakából pedig egy hatalmas kés állt ki. Az ismeretlen tettesek könnyen mozdítható vagyontárgyakat vittek el a házból. A hamutartóban több csikket is találtak a nyomozók, amelynek később óriási jelentősége lett. T. Károly nem dohányzott, így logikus volt, hogy a tettesek viszont igen. Az egyik hamutartóról kéznyomot, a csikkekről pedig DNS-mintát rögzítettek.

Hirtelen fordulat

A brutálisan meggyilkolt vasutas egyedül élt és a férfiakhoz vonzódott. Utóbbi miatt ilyen irányba mentek a nyomozók, de az ügy holtpontra jutott. Egészen 19 évet kellett várni, amikor is szinte hihetetlen fordulat állt be a gyilkossági ügyben. Az évek során nemzetközivé bővült ujjnyomat nyilvántartó rendszer kidobott egy találatot: a megölt férfi lakásán a hamutálról vett ujjnyomat megegyezett egy román férfiével.

Mire lebukott, meghalt

A nyomozók hamarosan kiderítették, hogy Remus G. a gyilkosság idején férfiaknak szerzett testi örömöt, ezzel kereste a kenyerét Magyarországon. Hozzátartozójától DNS-mintát vettek, ami után egyértelművé vált, hogy ő volt az egyik gyilkos 1996 szeptemberében a vasutas lakásán. Volt azonban egy probléma: a dohányos férfi időközben tüdőbetegségben elhunyt, így őt nem lehetett felelősségre vonni.

Elcsúsztott egy banánhéjon

Ugyancsak román bűntársa azonban közben egy piti franciaországi bűncselekményen „elcsúszott”. Miután ezért DNS-mintát vettek tőle, a minta ismét találatot jelzett: 1996-ban ő volt T. Károly másik támadója. Marius G. tagadott, bár azt kénytelen volt elismerni, hogy járt a vasutas lakásán. Igyekezett mindent az addigra már elhunyt bűntársára kenni, de hiába.

Vesztére felébredt

A nyomozók kiderítették, hogy a két fiatal férfi vonattal ment Kiskunfélegyházára T. Károlyhoz, de a testi kapcsolat csak ürügy volt. Valójában meg akarták lopni szállásadójukat. Amikor reggel a férfi még aludt, elkezdtek kutakodni a lakásban. Károly vesztére felébredt, mire egy-egy, a polcról levett italos üveggel mindketten irgalmatlan erővel arcon csapták.

Csúnyán elbántak az áldozattal

A dulakodás erejére jellemző, hogy a támadók eltörték kétségbeesetten védekezni próbáló áldozatuk térdét is. A testét összeszurkálták és Marius G. a nyakába döfte a kését, amit aztán benne is hagyott. A holttestet letakarták, aztán megmosakodtak és átöltöztek.

Ítélet huszonhárom évvel később

Aranyékszereket és egy videómagnót vittek magukkal, de az utóbbit menekülés közben valamiért eldobták. A tettesek egyike ugyan meghalt, mire felelősségre vonhatták volna, de Marius G.-t 2019-ben, 23 évvel a gyilkosság után bűnösnek mondta ki a magyar bíróság, és 13 év fegyházra ítélte.

Fél Európát bejárta

Marius G. tehát román állampolgárként követett el Magyarországon egy gyilkosságot, majd amikor már családos emberként Spanyolországban élt, egy franciaországi balhé miatt fogták el és hozták Magyarországra, ahol hosszú évekre lecsukták. Az ügy a nemzetközi bűnügyi együttműködés jó példája.

DNS kisokos

Magyarországon az 1990-es évek elején jelentek meg az igazságügyi genetikai vizsgálatok, amelyek alapját az ember és általánosságban az élőlények örökítőanyaga, a DNS jelenti. A DNS-alapú vizsgálatok a bűnügyek felderítése mellett eltűnt személyek és tömegszerencsétlenségek áldozatainak azonosítását, valamint rokonsági viszonyok tisztázását is segíthetik. A DNS jelen van minden sejtmaggal rendelkező sejtben, így minden olyan biológiai anyagban is, amely (bűn)cselekménynél hátramarad. Ilyen biológiai anyag lehet a vér, nyál, csont, fog, bőr, testszövet, haj- és szőrszál, korpa. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció, Vasútállomás Nyírbogáton 1985-ben – Forrás: Fortepan.hu/Kékvillogó-grafika